A termékek, szolgáltatások árformájára vonatkozó előírások

A piacgazdaságokban az értékesítésre kerülő termékek zöme szabadáras. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodó szervezetek a ráfordítások, valamint a keresleti-kínálati viszonyok figyelembevételével maguk határozzák meg értékesítésre kerülő áruik árait. Ha egy termelő vagy forgalmazó monopolhelyzetben van a piacon, akkor sem emelheti korlátlan mértékben árait, mivel ennek határt szab a fizetőképes kereslet nagysága. Aránytalanul magas ár esetén a vásárlók jelentősen csökkentik fogyasztásukat az adott termékből, vagy más, hasonló rendeltetésű termékkel elégítik ki szükségleteiket.Versenyhelyzetben a vállalkozások árelfogadó magatartásra kényszerülnek, árkialakításuknál figyelembe kell venniük a velük azonos termékeket forgalmazó gazdálkodó szervezetek árait.
Esetenként szükségessé válhat, hogy a gazdaságirányító szervek beavatkoznak a spontán piaci folyamatokba és korlátozzák a piac árszabályzó szerepét. A beavatkozás célja lehet egyes vállalatok monopolhelyzetből adódó előnyeinek korlátozása, vagy az adott termék túlkeresletéből adódó nagymértékű áremelkedésnek megfékezése a piacon.
Az ár központi szabályozása hatósági árformába való besorolással történik. Hazánkban az 1980-as évekig az állam erőteljesen beavatkozott a gazdálkodó szervezetek árkialakításába. A termék döntő hányada hatósági áras volt. Különböző áruknál a hatósági ár más-más formáját alkalmazzák:

• fix
• maximális
• minimális
• t"tól-ig"

A fix árú termékek árát központilag rögzítettéki és ettől az ártól sem lefelé sem felfelé nem térhetett el a forgalmazó. Az alapvető élelmiszerek többsége ezen árformába tartozott. Nem fordulhatott elő az az eset, hogy a vásárló különböző vállalatok boltjaiban eltérő áron szerezze be ezeket a termékeket.
A masimális árú termékeknél az eladási ár felső határát rögzítették. Ennél drágábban a forgalamzó nem kínálhatta termékét, felfelé azonban eltérhetett a hatóségilag rögzített ártól.
A minimális árakat ( ún. védőárakat) elsősorban a mezőgazdasági termékek felvásárlási árának meghatározásakor alkalmazták. Ennél alacsonyabb áron nem adhatta a termelő, és nem vehette meg a terméket a felvásárló. Ezt a mezőgazdaság termelési sajátosságai indokolták. Egyes évek túl alacsony felvásárlási árai a következő gazdasági évben az ellátis biztonságot veszélyeztették volna.
A "tól-ig" árakat az jellemezte, hogy hatóságilag rögzítették az árak alsó és felső határát, s e határok között a gazdálkodók maguk alakították ki a termékük eladási árát.

Napjainkban a gazdaságirányító szervek hatósági árat az áruknak csak elenyésző hányadánál érvényesítenek. Ilyenek a háztartási energia, valamint a közlekedési szolgáltatások egy részének maximált ára vagy az alapvető mezőgazdasági termékek védőára. Ezen árforma alkalmazása nincs összhangban a piacgazdaság működési elveivel, ezzel megyarázható fokozatos háttérbe szorulása. Az árak ugyanis csak akkor adhatnak visszajelzést a gazdaság szereplőinek és csakk akkor szabályozhatják a keresletet és a kínálatot, ha a piaci viszonyok hatására változnak. Az árak piacszabályzó szerepével a mikroökonómia tantárgy foglalkozik részletesen.