A foglalkoztatás összetett társadalmi és gazdasági funkció, amelyben egyszerre kell(ene) a gazdasági és a társadalmi-szociális szférának sajátos, de eltérő szempontrendszerét érvényesíteni.
A munkaerőpiac, mint a gazdaság része mint termelési tényezőt kezeli és foglalkoztatja a munkaerőt. Nemcsak a gazdasági-, hanem a társadalmi szférának is része.
A munkaerőpiac társadalomfüggősége a társadalom munkaerőpiac-főggőségével párosul, mert a gazdasági szempontok mellett sajátos társadalmi érdekek, szociális szempontok is kötődnek a foglalkoztatáshoz.
A munkaerőpiac szabályozza a munkaerő felhasználását. Egyik oldalról a munkaerő-piaci keresletet alapvetően maga a gazdaság határozza meg. Másik oldalról a keletkezett társadalmi feszültségek feloldására szükséges egy cél- és eszközrendszer, melynek feladata a munkaerő-piaccal, foglalkoztatással kapcsolatos kettős funkció megvalósítása.
Ez a foglalkoztatáspolitika: a munkaerőpiac olyan külső szabályozó rendszere, amelyik a munkaerő-piacot úgy igyekszik befolyásolni, hogy ezáltal harmonikusabb legyen annak működése, és egyúttal érvényesüljenek a társadalmi funkciók is.

A foglalkoztatáspolitika lényege

A foglalkoztatáspolitika feladata

A foglalkoztatáspolitikát is a piacgazdaság keretei közé kell illeszteni, az áru- és tőkepiac mellett a munkaerőpiac számára is szabad működési feltételeket kell biztosítani. A foglalkoztatáspolitikának is el kell fogadnia, hogy a foglalkoztatási folyamatok elsődleges színtere és szabályozója a munkaerőpiac.
A foglalkoztatás hatékonyságát tekinti alapvető követelménynek. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodó szervek csak annyi munkaerőt foglalkoztatnak, amennyi számukra szükséges és gazdaságos, vagyis a foglalkoztatás a racionális munkaerő-kereslet szintjén alakul ki. Ez általában kevesebb, mint a munkaerő-kínálat, ezért kialakul a munkanélküliség.
Alapvető társadalmi cél a munkanélküliség, kirekesztettség feloldása, és ezzel párhuzamos gazdasági cél a rendelkezésre álló munkaerő-kapacitás teljesebb kihasználása. Mindez a foglalkoztatáspolitika alapvető célja.
Egy dinamikus, mozgásban lévő gazdaságban gyakorlatilag elkerülhetetlen egy kisebb-nagyobb súrlódásos munkanélküliség, de ez még kezelhető és elfogadható. Manapság is sikerül a munkanélküliséget az ennek megfelelő, elfogadható/elfogadott keretek között tartani.

A foglalkoztatáspolitika a munkaerőpiac külső szabályozó rendszere, mely igyekszik befolyásolni:

• rugalmasabb és harmonikusabb legyen annak működése
• elősegítse a munkaerő-piaci egyensúly létrejöttét, a minél teljesebb, de racionális foglalkoztatást
• és egyúttal érvényesüljenek a társadalmi-szociális funkciók is

A foglalkoztatáspolitika feladata elősegíteni:

• a munkaképes korú, fizikai-szellemi állapotú népesség gazdasági aktivitását, foglalkoztathatóvá válását
• a kínálat nagyságának és szakmai/képzettségi struktúrájának olyan kialakítását, amely megfelel a kereslet igényeinek
• a munkaerőpiac rugalmasságát, mobilitását
• a munkaerőnek a foglalkoztatási elvárásokhoz való minél tökéletesebb, folyamatos igazodását
• a munkahely-teremtést
• a munkaerő-piachoz kapcsolódó alapvető társadalmi értékek és célok megvalósulását
• az megélhetését és visszatérését, akik önhibájukon kívül kerültek ki a munkaerő-piacról

A foglalkoztatáspolitika a felelős a munkaerő-piaci (foglalkoztatási) folyamatokért, egyedül biztosan nem képes ezzel együtt járó feladatokat megoldani, ezért a következőkkel együtt alakítja a foglalkoztatási folyamatokat:

• a gazdaságpolitika: formálja a gazdaság növekedési pályáját, ösztönzi, vagy fékezi a termelést és a beruházást, ezzel alakítja a munkaerő-keresletet is
• a monetáris és fiskális politika: az árszínvonal, a vállalkozások és háztartások jövedelmi folyamatainak szabályozásával ösztönzi, vagy korlátozza a foglalkoztatást
• a népesedéspolitika: befolyásolja a demográfiai folyamatokat
• az oktatáspolitika: az iskolai képzés kiterjesztésével kitolja a munkaerő-piacra való belépés időpontját
• a jövedelempolitika: szabályozza a vásárlóerőt, a kereseti színvonalat, ezen keresztül a munkavállalási hajlandóságot
• a szociálpolitika: az elesettek, önhibájukon kívül munka nélkül maradottak megélhetésének biztosításával tehermentesítheti a foglalkoztatáspolitikát
• a jog: meghatározza a foglalkoztatási, szerződéskötési, felmondási szabályokat, jogi garanciákat teremthet a munkaerő-piaci szereplők számára
• a szociális partnerség: az érdekegyeztetés különböző szintjeivel és formáival segítheti a keletkezett feszültségek feloldását, a partnerek együttműködését

Lehetséges kitörési pontok, megoldási eszközök

Alapvető eszközök, amelyeken keresztül a foglalkoztatáspolitikai célok megoldhatók két csoportba sorolhatók:
a. Rugalmasság, alkalmazkodás: a gazdaság szereplői csak akkor működhetnek eredményesen, ha igazodnak a piacaik elvárásaihoz. Ahhoz pedig, hogy rugalmasan tudjanak igazodni, olyan munkaerőpiacra van szükség, amelyik maga is rugalmasan igazodik a gazdaság, a kereslet igényeihez  a munkaerőpiac maximálisan rugalmas legyen. Ezáltal javul a versenyképesség, megfelelő piaci eredményeket tud realizálni, amiből jövedelmet és biztonságot tud nyújtani, valamint növekedésre is képes lesz.
b. A foglalkoztatás bővítése: ahhoz, hogy a foglalkoztatás magasabb szintre emelkedjen, el kell érni a kereslet és a kínálat emelkedését. A foglalkoztatáspolitikának ösztönöznie kell a gazdasági-intézményi szférát a munkahely-teremtésre, a kínálati oldalt pedig arra, hogy minél nagyobb mértékben akarjon munkát vállalni.

Második munkaerőpiac, szociális gazdaság

A normál munkaerőpiac mellett kialakultak sajátos, és ugyancsak eltérő szabályok szerint működő, másfajta munkaerő-piacok. A különbözőséget érzékeltetni kellett a következő elnevezésekkel: „a munkaerőpiac”, vagyis a foglalkoztatás, az eladó-vevő kapcsolatrendszerének eredeti, „első” vagy „elsődleges” jelzőt adták. A további piacok a „második piac”, illetve „harmadik szektor” elnevezést kapták, illetve létezik a perifériára szorult, passzív „munkaerő-piaci” szegmense.
Az „első” munkaerő-piacon még mindig alacsony a gazdasági aktivitás és magas a munkanélküliség. A foglalkoztatáspolitika új megoldást talált ki azzal, hogy a munkaerőpiac fő áramlatán kívül teremtett munkahelyeket.
A második munkaerőpiac alapvetően német modell, a harmadik szektor pedig inkább francia.

A második munkaerőpiac

Társadalmilag támogatott foglalkoztatást jelent és a következő jellemzőkkel írható le:

• társadalmi támogatás nélkül nem jönne létre, de ez is munkaviszony
• a foglalkoztatás pótlólagos
• a foglalkoztatás időben korlátozott tartamú, meghatározott
• az alkalmazási kritériumok nem kizárólag piaci elveken nyugszanak

Azért jött létre, mert kialakult egy olyan munkaerő-piaci réteg, amelynek számára csak „mesterségesen”, társadalmi támogatással lehet munkahelyet teremteni.
Itt azoknak a személyeknek a támogatása a cél, akik a társadalmi támogatás nélkül tartósan munkanélküliek maradnának.
Céljainak megvalósítására többféle megoldás született:
1. Foglalkoztatási társaságok
Első változataik azzal a céllal jöttek létre, hogy a munkanélkülieket felszívják, és elősegítsék munkaerő-piaci reintegrációjukat. Társadalmi támogatással teremtettek és tartottak fenn munkahelyeket.
Előnye: kiválasztható az a célcsoport, amelyet ebbe be akarunk vonni és differenciálható a regionális és szektorális problémáknak megfelelően, rotációs lehetőséget kínál
Hátránya: nem jelent tartós megoldást, zavarja a munkaerőpiac működését
Foglalkoztatási társaságok Magyarországon is létesültek. A társaság finanszírozása a Munkaerő-piaci Alapból történik.

2. Közhasznú foglalkoztatás szervezése
Ezt a munkát közhasznú (non-profit) szervezetek szervezik a munkanélküliek számára, akik ennek keretében közösségi célokat jelentő munkát végeznek. Legalább átmenetileg visszavezetik a munkanélkülieket a munkaerő-piacra.
Korlátai: csak átmeneti, és többnyire alacsony presztízsű, alacsony díjazást biztosító munkákat képes biztosítani. Az önkormányzatok gyakran nincsenek felkészülve ilyen munkák szervezésére.

3. Tranzit-foglalkozatatás
A munkanélküliek szűkebb körét képes csak átfogni, de lényege az, hogy egy támogatott társaság felveszi a tartósan munkanélkülieket, határozott időre alkalmazza őket, ezalatt felkészíti a bevontakat arra, hogy egy év után már „saját lábukra tudjanak állni”.
Hátránya: kevesebb ember számára képes csak megoldást kínálni, és nagyobb költségráfordítással, de a munkaerő-piaci reintegrációt tekintve jobb esélyekkel.
Több megvalósítási formája létezik.
A szociál-ökonómiai üzezemek kettős elve:

1. Szociális elv: az átmenetileg foglalkoztatott személyek felkészítése a szabad munkaerő-piacra
2. Gazdasági elv: a működési költségek önálló kigazdálkodása termékeiknek és szolgáltatásaiknak a szabad piacon való eladásával

A harmadik szektor

A harmadik szektor (vagy szociális gazdaság) ugyancsak a munkaerőpiac fő áramlatán kívüli munkahely-teremtés, de a második gazdaságtól több lényeges ponton is eltér:

• olyan helyi foglalkoztatási projekteket jelent, amelyek egy-egy kisebb közösség számára hasznos tevékenységek ellátására irányulnak
• úgy kíván munkavégzési lehetőséget biztosítani a munkaerőpiac hátrányos helyzetű csoportjainak, hogy támogatást nyújt a felkészüléshez
• hatóköre nem korlátozódik a non-profit szektorra, hanem átfogja a jövedelemtermelő szektor egy részét is, azt, amelyik a köz érdekében tevékenykedik
• aktivizálja a rejtett szükségleteket, és megpróbálja a helyi gazdaságban összeegyeztetni a szolgáltatások hatékonyabb nyújtását a nagyobb szolidaritással

Reintegráció

A munkaerőforrásnak van egy olyan része, akik már időben is, mentálisan is elég messze eltávolodtak a munkaerő-piactól. Két nagy csoportjukat a tartósan munkanélküliek és a passzív munkanélküliek alkotják. A tartósan munkanélküliek még regisztráltatják magukat, a passzívak pedig már meg sem jelennek a nyilvántartásban. Őket soroljuk a passzív vagy periférikus munkaerő-piaci szegmensbe.
Esetükben a foglalkoztatáspolitikának azt kell elérnie, hogy lehetőleg minél nagyobb számban és arányban vigye el, vigye vissza őket a munkaerő-piacra.

Tartósan munkanélküliek

A tartós munkanélküliség megelőzésének egyik legfontosabb eszköze a képzés és megfelelő átképző programok indítása, amelyek ösztönzik az aktív álláskeresést és elősegítik a foglalkoztathatóság javítását.
A munkaügyi szervezeteknél minden esetben készül ún. helyzetfeltáró interjú és együttműködési terv, amely az egyéni igényeknek és adottságoknak megfelelő szolgáltatásokat is tartalmazza.
A legfontosabb célcsoportok és a náluk megjelenő akadályok:

• a tartósan munkanélküli felnőttek: szakmai tudás, munkaerőpiac-ismeret, akarat, hátrányos megkülönböztetés
• a fiatalok: tapasztalat, munkaerőpiac-ismeret
• az időskorúak: alacsonyabb teljesítőképesség, korlátozott képezhetőség, mobilitás, hátrányos megkülönböztetés
• a megváltozott munkaképességűek: munkaképesség és fogadó-készség, megfelelő munkahelyek
• a munkahelyre visszatérni szándékozó nők: szakképzettség hiánya/elavulása, gyermekgondozási kötelezettségek, munkaidő hossza, korlátozott mobilitás
• a képzetlenek, alacsony és/vagy nem piacképes képzettségűek: szándék, pálya-orientáció, képzés, át/továbbképzés, tapasztalat-szerzés, beilleszkedés

A munkaügyi szervezet aktivitását az adott célcsoportok, személyek speciális adottságaihoz és igényeihez kell illeszteni.

A perifériára szorult szegmens aktivizálása

A munkanélküliek egy része passzív, nem igazán akar részt venni az aktív programokban  arra kellene rávenni őket, hogy térjenek vissza, váljanak aktív munka-keresővé.
Fontos foglalkoztatáspolitikai cél is, mert ezáltal növelhető a foglalkoztatottság, és fontos munkaerő-piaci cél is, mert ez az alapfeltétele a munkavégző képesség megőrzésének, a „leamortizálódás” elkerülésének, a feketepiac visszaszorításának, fontos társadalmi cél is, hogy ne legyenek „elkallódottak”.
Ki kell emelni a passzivitásból ahhoz, hogy az első vagy második piacon való foglalkoztathatóság alapfeltételét meg tudjuk teremteni.
Feladata a passzív, de munkaképes személyek felkutatása, az aktivitás szándékának és készségének kiváltása. Meg kell találni a személyes okokat, a lehetséges motivációkat és személyre szabott megoldást kell kialakítani.

A munkavállalási készség javítása, az érdekeltség erősítése

Az ösztönzés szempontjából a legkritikusabb elem értelemszerűen a munkanélkülinek a munkanélküliség idejére biztosított ellátás, elsősorban a munkanélküli járadék.
Az ellátási rendszer két alapvető követelménye:

• Megélhetési szempont: a járadéknak olyan nagyságúnak kell lennie, amelyből a munka nélkül maradt személy legalább minimális szinten meg tudjon élni.
• Ösztönzési szempont: a járadék a munkával elérhető munkajövedelemhez képest csak akkora lehet, amely mellett a munkanélküli érdekelt lesz a munkavállalásban.

Elég nagy különbség kell, hogy legyen a járadékos ellátás és a munkajövedelem között, mert egyébként nem érné meg munkába állni. Ha kinyújtjuk az ellátás idejét, az szociálisan kedvező, de munkaerő-piaci szempontból negatív hatású, nem teszi sürgetővé a munka-keresést.
Mindezt természetesen tovább alakítják a finanszírozási szempontok: a magas és/vagy hosszú ideig biztosított ellátás növeli a költségvetés vagy a biztosítási rendszer igénybevételét, ami megnöveli a munkaerőpiac tényleges szereplői által fizetendő járulékokat.
A foglalkoztatási szempontok előtérbe kerülése a munkanélküli ellátás átalakítását, egyben szigorítását jelenti, amely a munkanélküli ellátással való jogosultsági kritériumok új megállapítását, az ellátás időtartamának és mértékének csökkentését is jelenti.

A lokális dimenzió szerepe

A stratégiaalkotásra az EU-ban az Európai Bizottság, illetve a Tanács; tagállami, nemzeti szinteken a kormányok, a parlament jogosult erre.
Az ezredfordulót követően megmaradt a nemzeti szint jelentősége, de ez kiegészült a „lokális fejlesztési és foglalkoztatási kezdeményezések”.

Az új törekvés alapvető gondolata:

• a munkaerőpiac-politikai intervenciók hatékonyabb végrehajtása
• feltárhatók és aktivizálhatók új szempontok és erőforrások, amivel a lokális szint szereplői hozzá tudnak járulni a foglalkoztatás megőrzéséhez és növeléséhez

A lokális szint két szempontból lényeges előnyökkel rendelkezik az országos szinthez képest:

• az adott térségben élve a kormányzati szintnél jobban ismeri a helyi adottságokat. A legjobb megoldások, a források legjobb felhasználási formái lokális szinten alakíthatók ki
• megnő a lokális szint szerepe a helyi foglalkozatási problémák feloldásában. Aktivizálhatók egyrészt elkötelezett és tenni akaró szervezetek, másrészt helyi szinten jól egyesíthető a munkaerő-piaci problémák feloldására rendelkezésre álló források felhasználása

A lokális politika megvalósítása egyik oldalról feltétlen igényli, hogy a nemzeti kormányok szerepüket a megfelelő arányban adják le a lokális szintre. Másrészt erre az érintett lokális szinteknek is fel kell készülniük, ide értve a célok és eszközök meghatározását. A lokalitás szerepének, jelentőségének hangsúlyozása, illetve az eszközök biztosítása nélkül biztosan nem vezet eredményre, mert az alapvető szerepváltást igényel kormányzati és önkormányzati szinten is, és a helyi szereplőknél is.
A lokalitás tehát először is azt jelenti, hogy a kormányzat a lokális szinteket önállósággal, stratégia-alkotási joggal és finanszírozási forrásokkal ruházza fel. Az már ezen belüli, de fontos stratégiai kérdés, hogy melyik szintnek milyen mértékű önállóságot biztosít a nemzeti szint.
Ezt követően a lokális szint saját helyzetértékelést készít, és olyan saját stratégiát fogalmaz meg, amelyik egyszerre illeszkedik a nemzeti szintű stratégiához és a lokális adottságokhoz.

A partnerség érvényesítése a foglalkoztatáspolitikában

A foglalkoztatáspolitika hatásfokát növeli, ha az nem egyoldalú kormányzati szándékot jelenít meg, hanem abban benne van az érintettek véleménye, szándéka is.
A megállapodások egyrészt nemzeti szinten jöhetnek létre. A megállapodás azt is jelenti, hogy közösen megfogalmazott célok megvalósítása érdekében mozgósítja saját eszközeit és szervezeteit, kölcsönös felelősséget vállalnak, illetve a kormányzati és gazdasági szereplők támogatják a foglalkoztatási célokat.
Ugyancsak az EU kezdeményezése a Területi Foglalkoztatási Megállapodás (TEP), amelyben a partnerség és a lokalitás együtt jelenik meg. Megteremti a regionális munkaerő-piaci szereplők közötti együttműködés lehetőségét, szerződéses kereteit. Intézményesíti, szervezett keretek közé illeszti a lokális munkaerő-piaci partner-kapcsolatokat.

A szerződő felek azért kötnek megállapodást, hogy abban:

• meghatározzák a helyi munkaerőpiac legfontosabb jellemzőit, megoldandó problémáit
• a munkaerő-piaci partnerek egyeztessék és megfogalmazzák közös elképzeléseiket és céljaikat
• meghatározzák a fontos feladatokat és azok megvalósításának feltételeit
• kialakítsák az együttműködés kereteit, felelősséget is vállalva a közös célok megvalósításáért
• összekapcsolják, összehangolják a foglalkoztatásra hatást gyakorló eszközöket és forrásokat

A területi foglalkoztatási megállapodások alapvető célja és hozama az, hogy megteremti a regionális munkaerő-piaci szereplők közötti együttműködés lehetőségeit, szerződéses kereteit.

Az együttműködés legfontosabb szereplői lehetnek:

• a munkaerő-piaci intézményrendszer / munkaügyi központok
• a munkaadók és érdekképviseleteik
• a munkavállalók / munkanélküliek és érdekképviseleteik
• a kistérségi, megyei, regionális egyesületek, önkormányzatok, tanácsok
• a civil szervezetek
• a képző intézmények
• a gazdasági kamarák

A szereplők közötti együttműködés a következő szinteken alakítható ki:

• Hálózati együttműködés: a partnerség első szintje, ahol az azonos szinten lévő, azonos funkciót betöltő szereplők együttműködése valósul meg. A régión belüli önálló intézmények összefogása
• Együttműködési megállapodás: a partnerség második szintje, ahol az azonos és eltérő szinteken megjelenő munkaerő-piaci szereplők megállapodásban rögzítik együttműködési szándékukat, annak közös célját
• Együttműködési szervezet: megerősítheti az előző együttműködési megállapodást az, ha létrejön annak irányító és koordináló-végrehajtó szervezeti apparátusa is

Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.