Nyugat-Európa munkaerőpiacának legkritikusabb területei a következők voltak:
- a népesség elöregedése
- a gazdasági aktivitás és foglalkoztatás relatíve alacsony színvonala
- a munkanélküliség magas szintje
- a munkaerőpiac nem kellő rugalmassága
Foglalkoztatottság az EU munkaerő-piacán
Ebből következik a foglalkoztatáspolitika növekvő jelentősége. A ’90-es évek elején komoly gondokkal küzdött a közösség munkaerő-piaca, romlott a foglalkoztatottság és emelkedett a munkanélküliség. Az EU-dokumentumok 1994-től számítják a „gyógyulás”, a megerősödés kezdetét.
Az ezredfordulón a gazdaság megtorpant, nem jöttek létre elegendő számban új munkahelyek. Bár folyamatosan nőtt a foglalkoztatás, de csak kisebb lépésekben sikerült javítani a foglalkoztatást.
Az európai országok jelentős részében a foglalkoztatás stagnált. Az újonnan csatlakozott országok is lényegesen rosszabb helyzetet mutatnak a már meglévő tagokhoz képest.
A foglalkoztatás nemek szerinti megoszlását tekintve különbség található a férfiak javára, ez azonban évről évre csökken.
Amerikában és Japánban nincs ekkora visszaesés az idősebbek foglalkoztatásában, mint Európában. Márpedig ez „duplán” számít: az idősebbek megtartása a munkaerő-piacon a felgyülemlett tudás, tapasztalatok hasznosítását jelenti, míg a viszonylag korai kiválás a társadalmi ellátási kötelezettséget növeli.
Munkanélküliség az EU munkaerő-piacán
A munkanélküliek számának alakulása stratégiai kérdés. Fontos társadalmi-politikai feladat és elvárás a munkanélküliség csökkentése. Ez különösen igaz lett Európában a ’90-es és ezt követő évekre, amikor tömegesen nőtt a munkanélküliség.
A munkanélküliek számát tekintve 1994 februárja jelentette a töréspontot. Az EU egészében ekkor volt a legmagasabb a munkanélküliek száma, és ez a szám csak 2004-től kezd újra csökkenni.
Ami a hazai helyzetet illeti, a munkanélküliségi ráta 1993-tól jelentősen csökkent és európai összevetésben is igen alacsony színvonalat ért el. 2001 után pedig erőteljesen emelkedni kezdett, amivel Magyarország 2007-ben már a „sereghajtók” közé került.
A tér- és időbeli differenciálódás a munkanélküliségnél is megjelenik. Vannak országok, amelyek néhány év alatt kiemelkedő eredményt értek el, máshol kisebb mértékű a változás, illetve a hazai gazdaság állapota következtében romlott a helyzet.
Az ezredfordulóra az EU több országában is a „klasszikus” teljes foglalkoztatottsághoz közelálló helyzet alakult ki.
A férfi és női munkanélküliség kapcsolata, egymáshoz viszonyított aránya teljesen eltérő az amerikai és az európai munkaerő-piacon. Az USA-ban és Japánban nincs, vagy csak kisebb mértékű a két nem munkanélküliségi rátájában az eltérés, és ha van, akkor is inkább a férfiaké a magasabb. Ezzel szemben Európában a nők munkanélküliségi rátája egyértelműen magasabb. Igaz, ez a különbség fokozatosan csökken.
Az ifjúsági munkanélküliség sokáig a társadalmi elégedetlenség egyik központi témája volt. 1996 óta viszont legalább részben sikerült elérni, hogy csökkenjen ez a feszültség. Ezzel együtt ez ma is igen kritikus pontja a munkaerőpiacnak. Az EU egészében nem is sikerült érdemben változtatni: 2006-ban lényegében csak a 2000. évi szintre sikerült leszorítani.
Magyarországon 2000-re sikerült visszaszorítani. Ezt követően viszont több ok miatt is romlott a helyzet. Egyrészt az idősebb korosztályok egy része tovább marad benn a munkaerő-piacon, tehát még nem adja át a helyét, másrészt a munkahelyteremtés önmagában is lassú. Végül az oktatási rendszer kibocsátási szerkezete is rugalmatlan.
A legkritikusabb területek közé tartoznak a tartósan munkanélküliek. A munkanélküliség állapotának elhúzódása egyre gyorsuló ütemben rontja az érintettek szociális helyzetét és munkaképességét, csökkenti az elhelyezkedés esélyét is. A tartós munkanélküliségi ráta a munkaerőpiac rugalmasságát is mutatja: a rugalmas piacokon nagyobb a munkanélkülivé válás veszélye, de nagyobb a visszatérés, az újbóli elhelyezkedés lehetősége is.
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.