A munkaadói és munkavállalói érdekképviselet közös konzultációkat szervezhet általánosabb társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekről. A szociális partnerek ennek alapján véleményt formálnak a kormányzat jogszabály-alkotó munkájáról, gazdaságpolitikai céljairól és eszközeiről, és megfogalmazhatják véleményüket, javaslataikat a kormány felé: ezt hívjuk társadalmi (szociális) párbeszédnek. Ez egyfajta participációt, a döntési folyamatban való részvételt, a kormányzati munka érdekképviseleti kontrollját, befolyásolási-alakítási szándékát és lehetőségét jelenti. Martens szerint a szociális párbeszéd legfontosabb célja az, hogy lehetőséget teremtsen a szociális partnerek számára a társadalmi-gazdasági fejlődés befolyásolására, bevonja őket a társadalmi és gazdasági folyamatok alakításába.
A szociális párbeszéd szervezetileg általában bipartit. Működhet ugyanakkor tripartit formában is, a kormányzati oldal tényleges jelenlétében. A bipartit modell tartalma inkább a közös állásfoglalás, a tripartit modellé inkább a konzultáció, a véleménycsere.
A szociális párbeszéd lehet „felülről kedvezményezett”, amikor a kormány maga kezdeményezi és támogatja a szociális partnerek bevonását, pl.: egy kormányzati döntés előkészítésének folyamatába. A másik lehetőség az „alulról kezdeményezett” párbeszéd, amikor a szociális partnerek maguk keresik a párbeszéd lehetőségét a többi partnerrel. Intézményesítettségét tekintve lehet informális és formális egyaránt.
A szociális párbeszéd általában a következő témakörökre terjed ki:
- gazdaságpolitikai egyeztetés: a kormányzat meghallgatja a szövetségek véleményét, illetve egyezteti velük a saját társadalom- és gazdaságpolitikai koncepcióját, jelentősebb szerkezet-átalakítási és egyéb programjait.
- jogszabály-előkészítő egyeztetés: a gazdasági szférát érintő törvények és jelentősebb kormány-szintű jogszabályok tervezetét a kormány megvitatja az érdekképviseletekkel.
- munkaerő-piaci egyeztetés: a felek konzultálhatnak (meg is állapodhatnak) a tarfiarendszer elveiről és sémájáról, a munkavállalókat és a munkaadókat megillető ún. minimálstandardokról, fogalkoztatáspolitikai prioritásokról és eszközökről, stb.
Rendszerszabályozó szerep
Nyugat-Európa a II. vh. követően a gazdasági válság megoldását, az újjáteremtés kivezető útját egy új piacgazdaság megteremtésében találta meg. Ennek talaján új politikai konszenzus született, amely kimondta, hogy szükség van a szakszervezetekre és a szociális partnerek együttműködésére kell építeni. Ebből alakult ki a korporatizmusnak egy sajátos megnyilvánulása, amely több mint a szociális párbeszéd: a szociális partnerek részt vesznek a kormányzati döntések alakításában, együttesen formálják a kormánnyal a gazdaságpolitikát. Ebben a modellben a szociális partnerek rendszerszabályzó funkciót kapnak. A közös rendszerszabályozás alapvető célja a gazdaság fő szereplői között az együttműködés fenntartása, az együttes erőfeszítések biztosítása, összefogás válságos időszakokban. Több Nyugat-Európai országban a ’60-as, ’70-es években is ezt az utat követték a gazdasági stagnálás és növekvő infláció együttes problémájának kezelésére.
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.