A Párizsi Csúcs üzenete a ’80-as évek közepén született újjá, és indított reformértékű új lépéseket.
A szociális tér gondolata 1981-ben fogalmazódott meg. Olyan aspektusokat vontak be, amelyek megváltoztatták a Közösség szociálpolitikához való viszonyát, mert más megvilágításba helyezte a szociálpolitikát, jobban sikerült elfogadtatnia annak szükségességét.
Az új közelítés, hogy a szociálpolitika nem a gazdaságpolitika mellett létező, kényszerűen felkarolt szempont, hanem egyúttal a gazdasági kohéziót erősítő eszköz is. A szociális tér a közös belső piac természetes eleme, dimenziója, a gazdasági integráció funkcionális előfeltétele.
Mindezek megerősítésére szükséges a szociális partnerek erőteljesebb bevonása, mind a döntések előkészítése, mind azok meghozatala és végrehajtása során. Ebben az esetben munkaerő-piaci képviseletei maguk állapodnak meg a követendő eljárásokban.
Az Egységes Európai Okmány (SEA – 1986)
A SEA alapvető jelentősége az, hogy már módosította magát a Római Szerződést is. Ezen belül egyrészt megerősített, illetve ismételten deklarált szociálpolitikai célokat, kiemelve az Európai Szociális Kartát.
A tagállamok a munkavállalók biztonságának és egészségvédelmének javítására törekszenek különösen a munkakörülmények javításán keresztül, és célul tűzik ki az e területen meglevő feltételek harmonizálást, az elért eredmények fenntartásával.
A cél megfogalmazása mellett az Európai Tanács minősített többséggel irányelvek formájában minimális követelményeket határoz meg. Egy-egy ország ellenvéleménye ezen túl nem lehet akadálya a határozatnak. A minimális követelmény kifejezéssel azt a szándékot fogalmazza meg, hogy eredményt nem akar visszavonatni, de a fejlődés során elvárja az alacsonyabb szinten lévők fokozatos felzárkózását.
A Római Szerződés is elismeri a szociális párbeszéd jelentőségét, és elfogadja, támogatja, hogy az beépüljön a Közösség döntéshozatali rendszerébe. Valamint kívánatosnak tartja, hogy megállapodások is szülessenek.
A Közösség különösen azt tűzi ki célul, hogy csökkentse a különböző régiók fejlettségi szint különbségét.
Ezt követte 1988-ban az ún. Strukturális Alapok reformja. A Strukturális Alapok közé az Európai Szociális Alap (ESF), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) és az Európai Mezőgazdasági Támogatási és Garancia Alap (EAGGF) tartozik. Ezek feladata a gazdasági és szociális kohézió támogatása.
A Közösségi Charta (1989)
Az Európai Bizottság dolgozta ki A Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól Szóló Közösségi Chartát. Ez volt az első olyan szociálpolitikai dokumentum, amely ugyan még mindig jórészt a munkavállalókra koncentrált, de kíséretet tett szupranacionális szociális normák bevezetésére.
A dokumentumot csak ünnepélyes deklarációként, nem kötelező érvényű jogszabályként fogadták el 1989 decemberében, a Strasbourgi Találkozón.
Egyik oldalról szükségesnek tartják a szociális dimenzió tényleges kifejlesztését, másik oldalról ez még mindig másodrendű marad a gazdasági dimenzió mögött. Megfogalmazzák a szociális harmonizáció igényét, de a szubszidiaritás elve alapján ezt nem igazán tekintik közösségi szintű politikának.
Az 1961-es Európai Szociális Karta és az 1989-es Közösség Charta között vannak különbségek. Az előbbit az Európai Tanács fogadta el és jogi szempontból a csatlakozók számára kötelező erővel rendelkezik, az utóbbit bár az Európai Közösség bocsátotta ki, csak politikai dokumentum, jogi szempontból nincs kötelező ereje.
A Chartában megfogalmazott alapvető szociális jogok:
- szabad mozgás
- foglalkoztatás, bérezés
- az élet- és munkakörülmények javítása
- szociális védelem
- a társulás és kollektív szerződés szabadsága
- szakképzés
- férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód
- a munkavállalók joga a tájékoztatásra, a konzultációra és a részvételre
- munkahelyi egészség- és biztonságvédelem
- a gyermekek és fiatalkorúak védelme
- időskorúak
- fogyatékosok
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.