4.1.3. A munkaerő-kölcsönzés jogellenes esetei, a továbbkölcsönzés tilalma
Tilos a munkavállaló kölcsönzése munkaviszonyra vonatkozó szabály által meghatározott esetben [Mt. 216. § (1) bek. a) pont]. Így például kollektív szerződés, vagy normatív hatályú üzemi megállapodás bizonyos esetekben megtilthatja kölcsönzött munkavállalók alkalmazását (pl. egy csoportos létszámcsökkentést követő időszakban).
Tilos a munkavállaló kölcsönzése sztrájkban részt vevő munkavállaló helyettesítésére [Mt. 216. § (1) bek. b) pont]. Ez a szabály valójában a sztrájktörést tiltja: a munkáltató nem védheti ki a kollektív munkabeszüntetést azáltal, hogy sztrájkoló munkavállalói helyett kölcsönzötteket vesz igénybe.
A kikölcsönzés maximális 5 éves időtartamát meghaladóan a munkavállaló kölcsönzése akkor is tilos, ha egyébként minden más szabályt betartanak a felek [Mt. 216. § (1) bek. c) pont].
A továbbkölcsönzés tilalma alapján a kölcsönvevő a munkavállalót más munkáltatónál történő munkavégzésre nem kötelezheti (pl. kirendelés útján, Mt. 53. §). Ugyanígy nem kölcsönözheti tovább a munkavállalót a kölcsönvevő akkor sem, ha ő maga is bejegyzett munkaerő-kölcsönző vállalkozás [Mt. 216. § (2) bek.].
A kölcsönbeadóval fennálló munkaviszony megszűnését vagy megszüntetését követően, a kölcsönvevő gyakran saját állományba veszi fel a kikölcsönzött munkavállalót, és maga foglalkoztatja tovább. Ezt a fajta átvételi lehetőséget semmilyen formában nem tilthatja, vagy korlátozhatja a kölcsönbeadó [Mt. 216. § (3) bek. a)]. Nem csak a munkaviszony létesítése nem korlátozható, hanem más foglalkoztatásra irányuló jogviszony (pl. megbízás) sem.
Mivel a munkaerő-kölcsönzési szolgáltatás megrendelője a kölcsönvevő, a törvény előírja, hogy a munkavállalótól a kikölcsönzésért, illetve az átvételért a kölcsönbeadó nem kérhet díjazást [Mt. 216. § (3) bek. b)]. Nem tilos azonban, hogy a két „munkáltató” megállapodása alapján a kölcsönvevőnek kell átvételi díjat fizetni, ha a hozzá kikölcsönzött munkavállalót saját állományába kívánja venni.
4.1.4. A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő közötti jogviszony
A munkaerő-kölcsönzés olyan háromoldalú jogviszony, ahol a három fél között két szerződés jön létre. A kölcsönbeadó és a munkavállaló munkaszerződést kötnek, a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő pedig egy külön nem nevesített, polgári jogi szerződést a munkaerő átengedéséről. E megállapodásra az Mt. csak pár előírást tartalmaz, így a szerződés tartalmát a felek – a Ptk. általános szabályainak keretei között – szabadon állapíthatják meg (pl. a szerződés módosításának, felmondásának szabályait, szavatossági és teljesítési szabályokat stb.).
A munkaerő-kölcsönzésre irányuló megállapodás csak írásban érvényes. A munkaerő-kölcsönzési szerződésben rendezni kell a felek által lényegesnek tekintett körülményeket, így például a kölcsönzési díj mértékét, a kikölcsönzés időtartamát, a munkavégzés helyét, az elvégzendő munka jellegét, a munkavállaló átvételének szabályait, a munkavállaló visszaküldésére (a kikölcsönzés megszüntetésére) vonatkozó előírásokat, stb. [Mt. 217. § (1) bek.].
A tulajdonosi kapcsolat tilalma alapján semmis a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő között létrejött megállapodás, ha a felek valamilyen formában tulajdonosi kapcsolatban állnak egymással [Mt. 217. § (1) bek. a)-c) pontok]. A tilalom célja annak elkerülése, hogy a magas munkavállalói létszámot foglalkoztató munkáltatók saját maguk alapítsanak egy csak a számukra, a piaci árak alatt szolgáltató munkaerő-kölcsönző céget, és azon keresztül biztosítsák munkaerő-igényüket. Egy ilyen eljárással élvezhetnék a kölcsönzés rugalmas szabályait, miközben egyetlen saját munkavállalójuk sem lenne. Ez azonban összeegyeztethetetlen a kölcsönzés jogalkotói céljával.
A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő közötti jogviszonyra vonatkozó szabályok közül a munkavállaló és a kölcsönbeadó megállapodása vagy a kölcsönbeadó kollektív szerződése csak a tulajdonosi kapcsolat tilalmától és attól nem térhet el, hogy a munkaerő-kölcsönzési szerződést írásba kell foglalni, illetve a munkaviszony megszüntetésének joga kizárólag a kölcsönbeadót illeti meg [Mt. 222. § (1) bek.].
4.1.5. A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő közötti megállapodás kihatása a munkavállalóra
A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő megállapodása kihat a munkavállalóra is, hiszen a jogszabályok keretei között a felek a munkáltatói jogkör megosztásáról is rendelkezhetnek.
Néhány kérdésben maga az Mt. rendezi, hogy melyik fél minősül munkáltatónak. Így például a munkaviszony megszüntetésére csak a kölcsönbeadó jogosult [Mt. 217. § (1) bek.], és – mivel a munkaviszony vele áll fenn – ő jogosult a munkaszerződés módosítására is. A kölcsönbeadót terheli a munkabér fizetésének kötelezettsége, ám a felek úgy is megállapodhatnak, hogy a kölcsönvevő biztosít bizonyos béren kívül juttatásokat a kölcsönzött munkavállalónak (pl. üzemi étkeztetést, munkásszállást) [Mt. 217. § (2) bek.]. A felek megállapodásától függ az is, hogy melyikük viseli a foglalkoztatással kapcsolatos költségeket (pl. utazási költségtérítés, orvosi vizsgálatok díja). Eltérő megállapodás hiányában a törvény szerint ezeket a költségeket a kölcsönbeadó viseli [Mt. 217. § (4) bek.]. Ugyanakkor, a kikölcsönzés időtartama alatt a munkavállaló munkavédelmével, foglalkoztatásával, a munkaidővel és pihenőidővel, ezek nyilvántartásával kapcsolatban a kölcsönvevőt kell munkáltatónak tekinteni [Mt. 218. § (4) bek.].
A törvény lehetővé teszi, hogy a felek megállapodása, vagy kollektív szerződés alapján ez utóbbi kérdésben (munkaidő-pihenőidő) ne a kölcsönvevőt kelljen munkáltatónak tekinteni [Mt. 222. § (1) bek. c) pont].
A kölcsönbeadót és a kölcsönvevőt együttműködési kötelezettség terheli. Mivel a tényleges foglalkoztatás körülményeit általában csak a kölcsönvevő ismeri, a legfontosabb kérdésekről tájékoztatnia kell a kölcsönbeadót [Mt. 217. § (3) bek. a)-e)]. A munkaviszony a kölcsönbeadóval áll fenn, de a jogviszony szabályos létesítését, bejelentését igazoló dokumentum másolatát a kölcsönvevő kérésére a kölcsönbeadó köteles átadni [Mt. 217. § (4) bek. a)]. A kölcsönvevő a kölcsönbeadó nyilvántartásba vételének igazolását is kérheti [Mt. 217. § (4) bek. b)].
Az adminisztrációs kötelezettségek – különösen a bérszámfejtés – a kölcsönbeadót terhelik, a kölcsönvevő köteles az ezek teljesítéséhez szükséges minden adatot időben átadni a kölcsönbeadó részére [Mt. 217. § (5) bek.].
4.1.6. A kölcsönzésre irányuló munkaviszony tartalma
A munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaviszony érvényes létesítéséhez a munkaszerződésben rögzíteni kell a jogviszony atipikus jellegét. Tehát, a munkaszerződésnek kifejezetten tartalmaznia kell, hogy a szerződést kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásra kötik, továbbá meg kell határozni a munkavégzés jellegét és az alapbért [Mt. 218. § (1) bek.]. A nem kölcsönzésre irányuló munkaviszonyban álló munkavállaló más munkáltatónál való munkavégzésre csak ideiglenesen, a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás elrendelésével kötelezhető (Mt. 53. §), ám a munkaerő-átengedés munkáltatója részéről nem lehet üzletszerű tevékenység.
A munkaviszony létesítésekor adandó írásos tájékoztatóba (Mt. 46. §) fel kell tüntetni a kölcsönbeadó nyilvántartásba vételi számát is [Mt. 218. § (2) bek.]. Mivel nem a kölcsönbeadó fogja ténylegesen foglalkoztatni a munkavállalót, legkésőbb a kikölcsönzés megkezdése előtt a munkavállaló részére írásos tájékoztatást kell adnia a kölcsönvevőnél adott legfontosabb munkakörülményekről [Mt. 218. § (3) bek.]. Ezek a tájékoztatók nem minősülnek a munkaszerződés részének.
A munkaerő-kölcsönzés során a tényleges munkavégzéshez kapcsolódó munkáltatói jogok és kötelezettségek a kikölcsönzés időtartamára a kölcsönvevőt illetik, illetve terhelik a felek megállapodása szerint. A kikölcsönzés időtartama alatt azonban a munkavállaló munkavédelmével, foglalkoztatásával, a munkaidővel és pihenőidővel, ezek nyilvántartásával kapcsolatban a kölcsönvevőt kell munkáltatónak tekinteni [Mt. 218. § (4) bek.].
A kölcsönvevőnél való elhelyezkedést kívánja elősegíteni az a szabály, hogy a kölcsönvevő köteles a betöltetlen álláshelyekről kölcsönzött munkavállalókat is tájékoztatni. A kölcsönvevőnek a nála működő üzemi tanácsot is legalább félévente informálnia kell az általa kölcsönzött munkaerő létszámáról, foglalkoztatásuk körülményeiről és az üres álláshelyekről [Mt. 216. § (4) bek.].
A kölcsönbeadó munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségétől csak a munkavállaló javára lehet eltérni, a többi rendelkezés eltérést nem engedő. Ugyanakkor, a felek megállapodása vagy kollektív szerződés alapján a kölcsönbeadó is felelős lehet a munkaidővel és pihenőidővel, ezek nyilvántartásával kapcsolatos kötelezettségekért [Mt. 222. § (1)–(2) bek.].
4.1.7. A kölcsönzött munkavállaló egyenlő bérhez való joga
Az Mt. alapján a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott és a kölcsönvevő saját munkavállalói között is be kell tartani az egyenlő bánásmód elvét, mégpedig a kikölcsönzés legelső napjától kezdődően [Mt. 219. § (1) bek.]. Nem tehető különbség tehát pusztán a foglalkoztatás eltérő jogi konstrukciója alapján. Ugyanakkor, ez az egyenlőség két szempontból is korlátozott: egyrészt, csak az ún. alapvető munka- és foglalkoztatási feltételekre terjed ki [Mt. 219. § (2) bek.]. Fontos azonban, hogy az Mt. e körbe sorolja a munkabért és az egyéb juttatásokat is. Ez lényegében az egyenlő értékű munkáért egyenlő bér elvének (Mt. 12. §) kiterjesztése a kölcsönzött és a közvetlenül alkalmazott munkavállalók összehasonlítására. E vonatkozásban pedig a munkabér fogalmát kiterjesztően kell értelmezni.
A másik megkötés abban áll, hogy a fenti főszabály alól a munka díjazása tekintetében a törvény három kivételt nevesít. Ezekben az esetekben csak a kikölcsönzés első féléve – 184. napja – után kell biztosítani az egyenlőséget. Így csak az első félév után kell egyenlő bért fizetni, ha a munkavállaló határozatlan időtartamú munkaszerződéssel bír és a kikölcsönzések között is kap valamilyen díjazást. Szintén kivétel tehető az egyenlő bérezés alól az első időszakban, ha a munkavállaló tartósan munkanélküli volt, vagy bizonyos privilegizált kölcsönvevőnél dolgozik [Mt. 219. § (3) bek.].
A 184 nap számítása tekintetében a meghosszabbított, vagy az előző kikölcsönzés megszűnésétől számított hat hónapon belül történő ismételt kikölcsönzés időtartamát is figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy a kikölcsönzés ugyanazzal vagy más kölcsönbeadóval kötött megállapodás alapján valósult meg [Mt. 219. § (4) bek.].
Az egyenlő bánásmód fenti szabályai a kölcsönbeadó kollektív szerződésében eltérően, a munkavállalóra hátrányosabban is rendezhetőek. A várandós és szoptató nők, valamint a fiatal munkavállalók védelmére vonatkozó szabályok alkalmazásától azonban csak a munkavállaló javára lehetséges az eltérés [Mt. 222. § (2) bek.].
4.1.8. Kártérítési felelősség
Az Mt. a munkaerő-kölcsönzés háromoldalú szerkezetére tekintettel szabályozza a lehetséges kárfelelősségi eseteket.
Ha a munkavállaló a kölcsönbeadónak okoz kárt, az Mt. általános szabályai szerint felel.
Ha a munkavállaló a kölcsönvevőnek okoz kárt, a kölcsönvevő közvetlenül felléphet vele szemben, az Mt. munkavállalói kárfelelősségre vonatkozó szabályai szerint [Mt. 179–191. §, 221. § (1) bek.]. A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő azonban úgy is megállapodhatnak, hogy ilyen esetben a kárért a kölcsönbeadó fog helytállni [lásd az alkalmazott károkozásáért való felelősség polgári jogi szabályait, Ptk. 348. § (1) bek.]. A kölcsönbeadó ilyenkor tehát megtéríti a kölcsönvevő kárát, majd – a munkavállaló kárfelelősség szabályai szerint – maga lép fel kárigénnyel a munkavállalóval szemben [Mt. 221. § (2) bek.].
Ha a munkavállaló egy harmadik személynek okoz kárt (pl. a kölcsönvevő szolgáltatását igénybe vevő ügyfélnek), azért a kölcsönvevő köteles helytállni, majd az általa kifizetett kártérítést követelheti a munkavállalótól. A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő azonban úgy is megállapodhatnak, hogy ilyen esetben is a kölcsönbeadó fog helytállni a harmadik személynek okozott kárért [Mt. 221. § (3) bek.].
A munkáltatói kárfelelősség az általános szabályok szerint alakul, azzal, hogy a munkavállalónak a kikölcsönzés során okozott kárért a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó egyetemlegesen felel (pl. ha egy baleset során a munkavállaló megsérül a kölcsönvevőnél, Ptk. 337–338. §) [Mt. 221. § (4) bek.]. Ha a munkavállalót a kikölcsönzésen kívül éri kár, azért a kölcsönbeadó felel az általános munkáltatói kárfelelősségi szabályok szerint (Mt. 166-178. §).
A 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet 6–7. §-a szerint a kölcsönbeadó köteles kétmillió forint értékű vagyoni biztosítékot letétbe helyezni, amely kizárólag a kölcsönzés során keletkezett, a munkavállaló részéről felmerülő kártérítési igény kielégítésére használható fel.
A kártérítési felelősség szabályai diszpozitívak, azoktól a kölcsönbeadó kollektív szerződése a munkavállaló hátrányára is eltérhet (Mt. 222. §).
4.1.9. A munkaviszony megszüntetése felmondással
A munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaviszony megszűnésére és megszüntetésére alapvetően az Mt. általános szabályait kell alkalmazni, a jogviszony háromoldalú felépítéséből eredően azonban a törvény rögzít néhány speciális rendelkezést is.
A munkáltatói felmondás kapcsán speciális szabály, hogy a kölcsönbeadó a munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaviszonyt felmondással megszüntetheti abból az indokból, hogy a kikölcsönzés megszűnt, azaz a munkavállalót a kölcsönvevő – valamilyen okból – visszaküldte [Mt. 220. § (1) bek.]. Ez a törvény erejénél fogva önmagában jogszerű indoka a felmondásnak, függetlenül attól, hogy miért ért véget a kikölcsönzés (pl. a munkavállaló magatartása miatt nem akarták tovább foglalkoztatni, vagy leépítés volt). Nincs tehát akadálya annak, hogy a kikölcsönzés megszűnését követően akár azonnal, erre hivatkozva a kölcsönbeadó felmondja a munkavállaló munkaviszonyát.
A felmondási idő kapcsán eltérés, hogy – eltérő megállapodás hiányában – a kölcsönbeadó felmondásánál annak teljes tartalma felmentési időnek minősül [Mt. 220. § (3) bek.]. Mivel a kölcsönbeadó nem közvetlenül foglalkoztatja a munkavállalót, a legtöbb esetben egyébként sem tudná foglalkoztatni a munkavállalót a felmondási idő alatt. A felmondási idő hossza az általános szabályokhoz képest jóval rövidebb, a munkaviszonyban töltött időtől függetlenül egységesen 15 nap [Mt. 220. § (2) bek.].
A felek azonban ennél hosszabb, legfeljebb hathavi felmondási időben is megállapodhatnak [Mt. 69. § (3) bek.]. Határozott idejű munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén a felmondási idő legfeljebb a határozott idő lejártáig tart [Mt. 69. § (5) bek.].
4.1.9. A munkaviszony megszüntetése azonnali hatályú felmondással. A megszüntetés további szabályai
Mivel a tényleges munkavégzéshez kapcsolódó munkáltatói jogok és kötelezettségek szempontjából a kölcsönvevő minősül munkáltatónak, a törvény kimondja, hogy a munkavállaló a kölcsönvevő eljárása miatt is élhet azonnali hatályú felmondással (pl. ha a kölcsönvevő rendszeresen nem tartja be a pihenőidő szabályait, vagy nem biztosít megfelelő munkavédelmi felszerelést) [Mt. 220. § (4) bek.]. Ugyanebből az okból rögzíti a törvény, hogy a kölcsönvevőnek 5 munkanapon belül kötelessége a munkavállaló kötelezettségszegéséről írásban tájékoztatni a kölcsönbeadót [Mt. 220. § (5) bek.]. Az azonnali hatályú felmondás 15 napos szubjektív határideje ilyenkor e tájékoztatás közlésével kezdődik. Magát a megszüntető nyilatkozatot azonban ekkor is a kölcsönbeadónak kell megtennie, illetve a munkavállalónak akkor is a kölcsönbeadóhoz kell címeznie nyilatkozatát, ha a megszüntetésre a kölcsönvevő kötelezettségszegése, vagy magatartása miatt kerül sor [Mt. 220. § (6) bek.].
A munkaviszony megszüntetésének további szabályait (pl. indokolási kötelezettség, felmondási tilalmak és korlátozások) az általános rendelkezéseknek megfelelően, munkaerő-kölcsönzésnél is alkalmazni kell. A munkaviszony megszüntetése körében a felmondási idő hosszára vonatkozó általános szabályok és a csoportos létszámcsökkentés azonban nem alkalmazható. Végkielégítésre a kölcsönzött munkavállaló is jogosult, azzal azonban, hogy a végkielégítésre jogosító idő számításakor a munkaviszonynak az utolsó kikölcsönzés alatti tartamát kell figyelembe venni [Mt. 222. § (3–5) bek.].
A felmondási időre vonatkozó szabályoktól csak a munkavállaló javára megengedett az eltérés, a többi rendelkezéstől viszont a kölcsönbeadó kollektív szerződése akár a munkavállaló hátrányára is eltérhet [Mt. 222. § (2) bek.].
4.2. Az iskolaszövetkezeti munkaviszony (Mt. 223-227. §)
4.2.1. Az iskolaszövetkezeti munkaviszony általános jellemzői
Az iskolaszövetkezeti munkaviszony mindkét jogalany oldalán speciális: a munkavállaló kizárólag nappali tagozatos tanuló, vagy hallgató, a munkáltató pedig csak iskolaszövetkezet lehet. A jogviszony sajátossága továbbá, hogy minden esetben határozott időre létesül, amely akár 5 évnél hosszabb is lehet, és nem korlátozott a határozott idejű jogviszony azonos felek közötti meghosszabbítása, vagy újbóli kikötése [Mt. 227. § (3) bek. b) pont]. További speciális vonás, hogy a munkavállaló nem az iskolaszövetkezet részére fog munkát végezni, hanem mindig egy harmadik fél, a szolgáltatás fogadója javára [Mt. 223. § (1) bek.].
Ezen alapvető sajátosságoktól nem lehet eltérni [Mt. 227. § (1) bek.]. Nem kizárt ugyanakkor, hogy az iskolaszövetkezet tagját nem az Mt. XVII. fejezete szerinti, hanem más jogviszonyban foglalkoztassa (pl. hagyományos munkaviszonyban, vagy polgári jogi jogviszonyban).
Az iskolaszövetkezeti munkaviszony esetében is egy háromoldalú munkaviszonyról van szó, amely azonban több tekintetben eltér a munkaerő-kölcsönzéstől. Egyrészt, az iskolaszövetkezeti munkaviszony mindig határozott időre létesül, és a munkavállaló csak nappali tagozatos tanuló, illetve hallgató lehet. Ez jelentősen leszűkíti az ellátható feladatok körét. Másrészt, az iskolaszövetkezet nem köteles társadalombiztosítási járulékot, illetve szociális hozzájárulási adót fizetni e személy foglalkoztatása után [Tbj. 5. § (1) bek. b) pont; 2011. évi CLVI. törvény 455. § (3) bek. b) pont]. További fontos különbség, hogy az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételeket a „diákmunkásnak” kivétel nélkül mindig biztosítani kell [Mt. 224. § (4) bek.], és az egy megrendelőnél eltölthető leghosszabb időtartam nem korlátozott 5 évben, mint a kölcsönzésnél.
Az iskolaszövetkezeti munkaviszony nem kombinálható a behívásos munkavégzéssel, munkakör-megosztással, a több munkáltatóval létesített és a bedolgozói munkaviszonnyal. Mivel az iskolaszövetkezeti munkaviszonyban a munkavállaló tipikusan többféle tevékenységet végez, különböző megrendelők javára, de csak rövid időtartamra, ebben a jogviszonyban versenytilalmi megállapodás nem köthető [Mt. 227. § (4) bek.].
4.2.2. Az iskolaszövetkezeti munkaviszony létesítése
Az általános szabályoktól eltérően alakul az iskolaszövetkezeti munkaviszony létesítése. Az iskolaszövetkezet és a tanuló/hallgató egymással első lépésben egy keret-munkaszerződést köt, amely csak azt rögzíti, a munkavállaló milyen jellegű feladatokat vállal majd, illetve a díjazás mértékét is csak orientáló jelleggel adja meg [Mt. 223. § (2) bek.]. A „hagyományos” munkaszerződésnek megfelelő megállapodást csak akkor kötnek, ha konkrét munkavégzésre kerül sor egy megrendelőnél. Ekkor az előző, keret-szerződés alapján egy újabb szerződés szükséges, amelyben már pontosan rögzítik az alapbért, az ellátandó feladatot, a munkavégzés helyét és időtartamát [Mt. 223. § (3) bek.]. Mivel a keret-munkaszerződés öt évnél hosszabb határozott időre is köthető, a teljes tanulmányok idejét lefedheti, és végig megfelelő keretét adhatja az iskolaszövetkezeten keresztüli munkavégzésnek.
Az általános szabályok szerinti tájékoztatást (Mt. 46. §) a keretszerződés megkötésekor kell teljesíteni. Az iskolaszövetkezet emellett legkésőbb a munkavégzési kötelezettség megkezdésével egyidejűleg köteles írásban tájékoztatni a munkavállalót a legfontosabb munkakörülményekről [Mt. 223. § (4) bek.]. Ez az írásos tájékoztató nem része a munkaszerződésnek, sem a keretszerződésnek.
A jogviszony létesítésével és az iskolaszövetkezet tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatos szabályoktól kollektív szerződés csak a munkavállaló javára térhet el [Mt. 227. § (2) bek.].
4.2.3. Az iskolaszövetkezet és a megrendelő jogviszonya, kapcsolata
Az iskolaszövetkezet a munkaerő-kölcsönzéshez hasonló szolgáltatást nyújt a megrendelőnek (a szolgáltatás fogadójának), hiszen ez utóbbi az iskolaszövetkezettel munkaviszonyban álló diák felett utasítási jogot gyakorolhat (Mt. 224. § (1) bek.]. Erre tekintettel a megrendelőnek bizonyos körben munkáltatói kötelezettségei is vannak, például a munkavédelem vagy a munkaidő szabályai körében [Mt. 224. § (3) bek.]. A megosztott munkáltatói pozíció megkívánja a „két munkáltató” szoros együttműködését, kölcsönös tájékoztatását [Mt. 224. § (2) bek.].
Az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében az iskolaszövetkezeti munkaviszony keretében dolgozók egyenlő bánásmódra jogosultak a megrendelő egyenlő értékű munkát végző (összehasonlítható), saját munkavállalóival [Mt. 224. § (4) bek.]. E körbe tartoznak a várandós és szoptató nők, a fiatal munkavállalók védelmére, a munkabér összegére és védelmére, továbbá az egyéb juttatásokra, valamint az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó rendelkezések [Mt. 219. § (2) bek.]. Szemben a munkaerő-kölcsönzéssel, az egyenlő bánásmód elve alól az iskolaszövetkezeti munkaviszonyban nem tehetőek kivételek. Az egyenlő bánásmód szabályainak betartásáért az iskolaszövetkezet és a megrendelő egyetemlegesen felel [Mt. 224. § (5) bek.], a munkavállaló ezzel kapcsolatos igényét teljes összegben követelheti akár az iskolaszövetkezettől, akár a megrendelőtől (Ptk. 337–338. §).
E szabályoktól a felek megállapodása, vagy kollektív szerződés nem térhet el, ám megengedett az olyan rendelkezés, amely alapján a munkaidővel, pihenőidővel és ezek nyilvántartásával kapcsolatosan az iskolaszövetkezet minősüljön munkáltatónak [Mt. 227. § (1) bek. b) pont].
A munkaügyi ellenőrzés az Mt. 224. § (1)-(3) bekezdése tekintetében a szolgáltatás fogadójára is kiterjed. Az iskolaszövetkezetnél a munkaügyi hatóság a munkaügyi szabályok betartásának ellenőrzését a szövetkezetekről szóló törvényben foglalt eltérő szabályok figyelembevételével végzi. Iskolaszövetkezeti munkaviszony esetén a hatóság ellenőrzési jogköre kiterjed a munkáltató iskolaszövetkezeti jogállásának, valamint a foglalkoztatottak tanulói vagy hallgatói jogviszonya fennállásának ellenőrzésére is [1996. évi LXXV. törvény 3. § (3) bek.].
4.2.4. Az iskolaszövetkezeti munkaviszony tartalma, megszűnése
Az iskolaszövetkezeti munkaviszony munkavállalója nappali tagozaton folytat tanulmányokat, ezért rendszeres munkavégzést ritkán tud vállalni. Erre tekintettel az iskolaszövetkezeti munkaviszonyban nem jár szabadság, betegszabadság, szülési- és fizetés nélküli szabadság sem [Mt. 115–133. §, 227. § (3) bek.].
Ugyanakkor a munkavégzési kötelezettséggel nem járó idő tartama nem lehet kevesebb, mint amennyi szabadság a munkavállalót életkora alapján megilletné [Mt. 225. § (2) bek.]. Erre az időre azonban a munkavállalónak díjazás nem jár [Mt. 225. § (3) bek.]. Az Mt. alapján tehát nem járnak munkavégzéssel nem járó tartós időtartamok, hanem a munkavállalónak kell úgy alakítania a konkrét munkavégzésre irányuló megállapodásait az iskolaszövetkezettel, hogy legyen ideje kipihenni magát, illetve tanulmányi kötelezettségeinek eleget tenni.
Iskolaszövetkezeti munkaviszonyban is alkalmazni kell a munkavégzés hiányában fizetendő díjazás szabályait (Mt. 146. §, pl. állásidő). Nem jár azonban díjazás arra az időszakra, amikor a munkavállaló éppen sem az iskolaszövetkezet, sem valamely megrendelő részére nem végez munkát, tehát, amikor csak a keretszerződése hatályos.
A munkaviszony megszűnése és megszüntetése a határozott idejű munkaviszonyra vonatkozó általános szabályok szerint alakul. A jogviszony megszüntetésére a munkáltatói oldalon a megrendelő nem, mindig csak az iskolaszövetkezet jogosult, hiszen a munkaviszony vele áll fenn.
Speciális megszűnési ok ugyanakkor, ha a szövetkezeti tagsági jogviszony megszűnik [Mt. 225. § (1) bek.]. Ez a rendelkezés eltérést nem engedő [Mt. 227. § (1) bek.]. A tagsági jogviszony megszűnésének esetei az alábbiak: a tag a szövetkezetből kilép; a tag a vagyoni hozzájárulását (pótbefizetési kötelezettségét) – az alapszabályban (közgyűlési határozatban) meghatározott időpontig – nem teljesítette; a szövetkezet a tagot kizárja; a szövetkezet átalakulással vagy jogutód nélkül megszűnik [a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény (Szt.) 61. §]. A szövetkezeti tagsági jogviszony megszűnésével a munkaviszony is automatikusan megszűnik.
A fenti szabályoktól – a kógens speciális megszűnési esetet kivéve – kollektív szerződés csak a munkavállaló javára térhet el [Mt. 227. § (2) bek.].
4.2.5. Kártérítési felelősség
A jogviszony háromoldalú felépítéséből eredően a törvény speciális előírásokat tartalmaz a kárfelelősségre.
Ha a munkavállaló az iskolaszövetkezetnek okoz kárt, az Mt. munkavállalói kárfelelősségre vonatkozó általános szabályai szerint felel (Mt. 179-191. §).
Ha a munkavállaló a megrendelőnek okoz kárt, a megrendelő közvetlenül felléphet vele szemben, az Mt. szabályai szerint [Mt. 226. § (1) bek.]. Az iskolaszövetkezet és a megrendelő azonban úgy is megállapodhatnak, hogy ilyen esetben az alkalmazott károkozásáért való felelősség polgári jogi szabályai szerint [Ptk. 348. § (1) bek.] az iskolaszövetkezet áll helyt a munkavállaló által okozott kárért [Mt. 226. § (2) bek.].
Ha a munkavállaló egy harmadik személynek okoz kárt (pl. a megrendelő ügyfelének), úgy azért az iskolaszövetkezet köteles helytállni, az alkalmazottért való felelősség szabályai szerint [Ptk. 348. § (1) bek.]. A kölcsönzéssel szemben tehát ilyen esetben nem lehet a megrendelőt munkáltatónak tekinteni [Mt. 221. § (3) bek.].
A munkáltatói kárfelelősség az általános szabályok szerint alakul, azzal, hogy a munkavállalónak a megrendelőnél történő munkavégzés során okozott kárért a megrendelő és az iskolaszövetkezet egyetemlegesen felel [Ptk. 337–338. §, Mt. 226. § (3) bek.].
A munkáltatói kárfelelősségre vonatkozó rendelkezés kógens, eltérést nem engedő, a munkavállalói kárfelelősség szabályai azonban diszpozitívak, amelyektől kollektív szerződésben a munkavállaló hátrányára is megengedett az eltérés [Mt. 227. §