Az Európai Unió szerepe a gazdasági és a társadalmi kohézió támogatásában két fő egyezményben tükröződik vissza az elmúlt évtizedről.
Az egyik az Egységes Európai Okmány (1987), a másik pedig az Európai Unióról szóló egyezmény (1993). Az Egységes Európai Okmány gazdasági és társadalmi kohézióról szóló fejezete biztosította az alapot a Strukturális Alapok 1988-as átfogó reformjához.
Az Európai Unióról szóló Maastrichti egyezmény B. cikkelye pedig leszögezte, hogy a gazdaság és a társadalmi kohézió erősítése az egységes piac és a pénzügyi és gazdasági unió, az EMU megteremtése mellett a harmadik fő prioritássá vált. A gazdasági és társadalmi kohézió célja, a 130a.cikkely szerint, hogy csökkentsék a fejlettségbeli különbségeket a különböző régiók között, továbbá a hátrányos helyzetű régiók lemaradottságát, beleértve a vidéki területeket is. Az egyezmény létrehozott egy Kohéziós alapot is (G. cikkely, 130d) a kevésbé prosperáló tagállamok számára és módosította a Szociális alapot, hogy lehetővé tegyen új formájú beavatkozásokat (4.Cél) (First report on Economic and Social Cohesion: 1996, 89. p.)

A Unió hat pénzügyi eszközzel rendelkezik strukturális politikájának megvalósítására: Regionális Fejlesztési Alap, Szociális Alap, Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap orientációs része, Halászati-Pénzügyi Alap, Kohéziós Alap és az Európai Beruházási Bank kölcsönei. A Kohéziós Alap és az Európai Beruházási Bank elsősorban projekt jellegű finanszírozást folytat a saját belső szabályozása alapján. A Strukturális Alapok (Regionális Fejlesztési Alap, Európai Szociális Alap, Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap, Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközök) egy átfogó keretrendszeren belül működnek, és a működés elvei: koncentráció, programozás, partnerség, és addicionalitás. Az Európai Unió Strukturális Politikájának forrásai az 1985-ös 3,7 milliárd ECU-ról 18,3 milliárd ECU-ra nőttek 1992-ben, 1999-re pedig az éves felhasználás 33 milliárd ECU-ra növekszik.

1994 és 99 között mintegy 170 milliárd ECU-t fordít a közösség költségvetése strukturális politikára. Ez a közösség költségeinek mintegy egyharmadát jelenti és a közösségi GDP 0,45 %-át adja.

A Strukturális Alapok támogatásának 90 %-a a tagállamok kezdeményezése alapján kerül eldöntésre. 1994 és 99 között több, mint 300 programról döntött az EU bizottsága és a tagállamok a partnerség elve alapján, és a programoknak több, mint a fele az egyes célterületre irányult. A Strukturális Alapok költségeinek 9 %-át a közösség saját kezdeményezésű célokra fordítja. 13 téma alapján mintegy 400 közösségi kezdeményezésű program létezik. A Strukturális Alapok költségeinek 1%-át pedig technikai segítségnyújtásra és innovatív intézkedések megtételére tartalékolja az Unió. Mindezekről a Bizottság dönt többnyire tenderfelhívás után.

Az Európai Unió strukturális politikáját eredményező különböző beavatkozások széles területet ölelnek föl. Infrastruktúra, humánerőforrás fejlesztés, termelő beruházások. A Strukturális Alapoknak mintegy 30 %-át infrastrukturális beruházásokra költik, pl. közlekedés, telekommunikáció, energia, vízellátás és környezetvédelem. További 30 %-ot költenek az oktatási és továbbképzési rendszerek erősítésére és a munkerőpiaci politikák támogatására. A maradék 40 % a Strukturális Alapok forrásaiból főleg termelő beruházásokra fordítódik, mely többnyire dinamikus üzleti, gazdasági környezet és feltételek megteremtésére, az iparban nyújtott különböző beruházási támogatásokra - különös tekintettel a kis- és közepes méretű beruházások támogatására - fordítódik. (First Report on Economic and Social Cohesion: 1996, 9. p.)