Agrárpolitika –vidékpolitika:

A CAP az EU legszabályozottabb és legbonyolultabb területe, ugyanis az agrártermékek kiemelt kezelését az élelmiszertermelés stratégiai jelentősege mellett a mezőgazdaság természeti, gazdasági és társadalmi sajátosságainak felismerése, továbbá a piacok stabilizálásához fűződő termelői és fogyasztói érdekek is indokolták. A tagországok – az agrárszektoraik eltérő mérete és fejlettségi szintje, a különböző társadalmi, politikai és gazdasági célkitűzéseik, valamint az eltérő természeti környezet következtében – a múltban különböző, de mindig erősen intervenciós agrárpolitikát folytattak. {Ez határozza meg a CAP alapelveit, struktúráját, és nagymértékben a felszínre került hibáit is.)

Ennek a „kialakításnak” a főbb céljai: A mezőgazdasági termelékenység emelése: a műszaki fejlesztés fokozásával, a mezőgazdasági termelés racionalizá1ásával, a termelési tényezők – különösen a munkaerő – lehető legjobb kihasználásával. A mezőgazdasági lakosság számára méltányos, társadalmilag elfogadható jövedelem és életszínvonal megteremtése. Az élelmiszerellátás biztonságának garantálása, hogy a tagországok megtermeljék a Közösség számára az agrártermékeket, s így mentesüljenek a világpiaci ingadozásoktól. A fagyasztói igények méltányos áron történő kielégítése.

A célok megfogalmazása során eleve arra törekedtek, hagy mind a mezőgazdasági termelés sajátosságait, mind az agrárgazdaság kölcsönös összefüggéseit a többi gazdasági területtel összhangban „kielégítően” vegyek figyelembe.
A Római Szerződés aláírása után az 1958. évi stresai konferencián dolgozták ki a CAP sarokpontjait: A mezőgazdaság a nemzetgazdaság és a társadalom lényeges tényezője, Az agrárpiac központi szabályozó eleme az ár, Szoros kapcsolat szükséges az agrárstruktúra kialakítása és a piacpolitika között, Az agrárstruktúra javításával lehetővé kell tenni, hagy a mezőgazdaság szervesen illeszkedjék a nemzetgazdaság fejlődésének egészébe, Fokozni kell a „családi gazdaságok” teljesítményeit és a versenyképességüket. 1960-ban a Bizottsági dokumentumok az „összkoncepció” kialakításának szükségességét hirdettek, olyat, amely valamennyi fontos területet átfogja (piacpolitika, struktúrapolitika, kereskedelempolitika) és figyelembe veszi ezek kölcsönhatásait.

A szabályozást három fő területre koncentrálták: Közös piacpolitika, Struktúrapolitika, Az agrárjog közös harmonizációja:

A közös agrárpolitika kialakítása szükségessé tette a támogatások és a piacszabályozás egységesítését. Ezek mindegyike valamilyen közös jogszabály formáját ölti. A közösségi jogszabályok mintegy 80 ezer oldalnyi anyagot tesznek ki. Ennek fele, kb. 40 ezer oldalnyi joganyag a mezőgazdaságra vonatkozik. (Ebből is látszik, hagy a mezőgazdaság az EU legszabályozottabb területe.) Mindez azért is alakult így, mert a költségvetésnek 80, majd hosszú ideig 50, 2000-től pedig 45%- át mezőgazdaságra fordítják.

Az elmúlt másfél évtizedben az agrárpolitikai szabályozás megváltoztatási szándekának vagyunk tanúi. Ez elsősorban a mezőgazdaság túltermelési problémáinak, másreszt az exporttámogatásból eredő nemzetközi feszültségnek tudható be.

Kialakításának főbb céljai:

Mezőgazdasági termelékenység emelése, mezőgazdasági lakosság számára méltányos és társadalmilag elfogadható jövedelem és életszínvonal megteremtése, élelmiszerellátás biztonságának garantálása, fogyasztói igények méltányos áron történő kielégítése.

CAP sarokpontjai:

A mezőgazdaság, a nemzetgazdaság, és a társadalom lényeges tényezője, az agrárpiac központi szabályozó eleme az ár, szoros kapcsolat szükséges az agrárstruktúra kialakítása és a piacpolitika között, az agrárstruktúra javításával lehetővé kell tenni, hogy a mezőgazdaság szervesen illeszkedjék a nemzetgazdaság fejlődésének egészébe, fokozni kell a családi gazdaságok teljesítményeit és a versenyképességüket.