{autotoc}

A tárgyi eszközök fogalma

A tárgyi eszközök a vállalkozások azon anyagi jellegű (materiális) vagyontárgyai (eszközei), amelyek tartósan (egy évnél tovább) és jellemzően több termelési cikluson keresztül közvetlenül, vagy közvetett módon szolgálják az üzleti tevékenységet. Rendeltetésük többnyire állandó, a használat során alakjukat nem változtatják, viszont értéküket elveszítik.

A tárgyi eszközök fajtái

A tárgyi eszközök értékelése

A mérlegben legfeljebb beszerzési áron, vagy előállítási költségen szabad értékelni.

Beszerzési ár

A vásárolt eszközök beszerzéséhez kapcsolódik.

Ingatlan vásárlása esetén beszerzési értékként kell figyelembe venni az ingatlan értékébe beszámított bérleti jog megvásárlása címén fizetett bérleti jogként kimutatott összeget.

Építési telek vagy földterület és a rajta levő épület egyidejű beszerzése esetén ha az építményt rendeltetésszerűen nem veszik használatba akkor

Beszerzési árat csökkentő tételek:

Beszerzési árat növelő tételek:

Bekerülési érték

A levonható ÁFA kivételével tartalmazza mindazokat a tételeket, melyek a vállalkozást az adott eszköz beszerzésével kapcsolatban terhelik. Tehát az a ráfordítás, amely az eszköz megszerzése, létesítése és üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, raktárba történő beszállításig felmerült és az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható.

Csökkenti a bekerülési értéket:

Növeli a bekerülési értéket:

Nem része a bekerülési értéknek:

Piaci értéken való értékelés

+piaci érték
-könyv szerinti érték
=értékhelyesbítés

Tárgyi eszközök értékcsökkenése

Értékcsökkenés fogalma

Az értékcsökkenés az immateriális javak és tárgyi eszközök fizikai kopásának illetve erkölcsi avulásának pénzben kifejezett értéke, bekerülési értékének az a része mely kopás, avulás, vagy egyéb körülmény következtében a fenti eszközökkel gyártott új termék illetve szolgáltatás értékébe épül be.

Értékcsökkenés fajtái

A terv szerinti értékcsökkenést költségként, a terven felüli értékcsökkentést egyéb ráfordításként kell elszámolni.

Terv szerinti értékcsökkenés elszámolásának módjai

Tervezett maradványértéket el kell vonni a bekerülési értékből

Lineáris leírás: a bruttó értékből kiindulva, minden évben azonos összeg kerül elszámolásra.
Bruttó érték – eredeti bekerülési érték (100%)
Nettó érték – bruttó érték – tervezett és terven felüli értékcsökkenés (a mérleg értékét is ez jelenti)
Lineáris leírási kulcs – 100/tervezett használati idő 
Értékcsökkenés számításának alapja: bruttó érték – tervezett maradványérték

Szorzószámos módszer: bruttó értékből kiindulva a használati idő folyamán évenként csökkenő szorzószámot alkalmaz, amelyek a lineáris kulcsot eltéríti az egyenletes mértéktől.
Szorzószámok összege=hasznos élettartam évei
Nettó érték= bruttó érték-tervezett értékcsökkenés

Évek száma, összege módszer

Degresszív módszer
Az értékcsökkenés számításának alapját az évek száma összegével osztjuk
Évenkénti szorzószámként a használati időtartam éveinek száma szerepel csökkenő sorrendben

Teljesítményarányos módszer
Bruttó alapú módszer, az eszköz értékét az igénybevétel arányában terhelik költségekre. Itt ismerni kell az eszköz várható életteljesítményét.

Kombinált leírás
Egyösszegben történő értékcsökkenési leírás, egy összegben számolja el értékcsökkenési leírásként

Értékcsökkenés elszámolásának kezdete

Attól az időponttól, amikor a tárgyi eszköz üzembe helyezése megtörtént.

Az elszámolás alapja: általában a maradványértékkel csökkentett bekerülési vagy a bruttó érték.

Nem számolhatunk értékcsökkenést

Nem számolható el sem terv szerinti, sem terven felüli értékcsökkenés a már teljesen leírt, illetve a tervezett maradványértéket elért eszközöknél.

Az amortizáció számításának módszerei

  1. teljesítményarányos
  2. időarányos
    • bruttó érték alapján lehet
      • lineáris
      • degresszív
        • degresszív szorzószámos
        • évek száma módszer
  3. abszolút összegű: évenként konkrét, meghatározott összeget ír le

Teljesítményarányos: a tárgyi eszköz életteljesítménye és az évenkénti kihasználás alapján kell megállapítani az elszámolandó értékcsökkenés összegét.
Lineáris: évenként azonos összegű értékcsökkenést számolunk el. 
Leírási kulcs = (1 / használati idő) *100
Degresszív:

Abszolút összegű: egy összegben határozzák meg az egyes évek elszámolandó értékcsökkenését, úgy hogy a használati idő végén nettó érték ne maradjon.

Tárgyi eszközök megjelenése a beszámolóban

Tárgyi eszközök nyilvántartási rendszere

A tárgyi eszközök nyilvántartása tárgyi eszköz nyilvántartó kartonon történik.

Tárgyi eszköz nyilvántartó karton tartalma

Törzs adatok

Változó adatok

Tárgyi eszközök állományváltozásai

Állománynövekedési jogcímek

Állománycsökkenési jogcímek

A tárgyi eszközök állományváltozásainak bizonylatolása

  1. vásárlás - szállítói számla
  2. aktiválás - állománybavételi bizonylat
  3. térítés nélküli átvétel - állománybavételi bizonylat, ahol a bruttó érték 0 Ft
  4. értékcsökkenés - tárgyi eszközök nyilvántartó kartonja és/vagy egy értékcsökkenés összesítő lap
  5. selejtezés - selejtezési jegyzőkönyv
  6. káresemény - kárfelvételi jegyzőkönyv
  7. értékesítés - kimenő számla
  8. leltár hiány - leltárfelvételi jegyzőkönyv
  9. apportként történő átadás - társasági szerződés, alapító okirat, illetve alapszabály

A számítógépes feldolgozás mozgásnemei

Mozgásnem

Bizonylat

Változás

Növekedések

Mennyiség

Érték

üzembe helyezés, aktiválás

állományba vételi bizonylat

x

x

térítés nélküli átvétel

átvételi elismervény

x

x

átvétel vagyoni hozzájárulásként (apport)

társasági szerződés átvételi elismervény

x

x

átvétel más egységtől

átadás, átvételi bizonylat

belső változás

értékhelyesbítés

tárgyi eszköz nyilvántartó karton

-

x

terven felüli értékcsökkenés visszaírása

tárgyi eszköz nyilvántartó karton

-

x

átsorolás készletről

jegyzőkönyv

x

x

Csökkenések

értékesítés

számla

x

x

selejtezés

jegyzőkönyv

x

x

átadás vagyoni hozzájárulásként

jegyzőkönyv

x

x

térítés nélküli átadás

átadási elismervény

x

x

leltár hiány

leltárfelvételi jegyzőkönyv

x

x

értékcsökkenés

tárgyi eszköz nyilvántartó karton értékcsökkenés összesítő

x

x

káresemény, megsemmisülés

kárfelvételi jegyzőkönyv

x

x

kötelezettség fejében átadás

vagyonfelosztási jegyzőkönyv

x

x

átsorolás készletre

átsorolási jegyzőkönyv

x

x

Tárgyi eszközökkel való gazdálkodás üzemgazdasági szerepe

Termelési kapacitás

A termelő berendezések teljesítőképességének felső értéke, amely gazdaságos működtetés és korszerű termelő irányítás mellett érhető el.

Befolyásoló tényezői

  1. termelő berendezések száma
  2. kapacitás norma
    • kapacitás időnorma (pl. 5 óra/db)
    • teljesítés norma (pl. 5 db/óra)
  3. termelő berendezések időalapja (üzemidő)
  4. K = Gsz * (H / Ni)K = kapacitásGsz = gépek számaH = termelő berendezések időalapjaNi = kapacitás időnorma

Tárgyi eszközökkel való gazdálkodás során felmerülő kérdések

Üzemfenntartás

A tárgyi eszköz műszaki állapotának folyamatos fenntartása, javítása, karbantartása és felújítása.

Alapvető formái

  1. hibajavító karbantartás
  2. megelőző karbantartás
    • felülvizsgálat utáni
    • naptári időszakonkénti
    • használati idő szerinti
    • tervszerű megelőző karbantartás (TMK - hazánkban is elterjedt forma)

Kik végzik?

Tárgyi eszközökhöz kapcsolódó számlaszámok

1-4. Eszközök - források
1. Befektett eszközök
12-16. Tárgyi eszközök
13-14. Műszaki és egyéb berendezések, gépek, járművek
12. Eszközök - források
123. Épületek, épületrészek, tulajdoni hányadok
129. Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése
13. Műszaki berendezések, gépek, járművek
131. Termelõ gépek, berendezések, szerszámok, gyártóeszközök
137. Mûszaki berendezések, gépek, jármûvek értékhelyesbítése
138. Mûszaki berendezések, gépek, jármûvek terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása
139. Mûszaki berendezések, gépek, jármûvek terv szerinti értékcsökkenése
14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek
141. Üzemi (üzleti) gépek, berendezések, felszerelések
142. Egyéb jármûvek
148. Egyéb berendezések, felszerelések, jármûvek terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása
149. Egyéb berendezések, felszerelések, jármûvek terv szerinti értékcsökkenése
15. Tenyészállatok
161. Befejezetlen beruházások
17. Tulajdoni részesedést jelentő befektetések (részesedések)
2. Készletek
21-22. Anyagok
227. Egyéb anyagok
251. Késztermékek
26-28. Áruk
3. Követelések, pénzügyi eszközök és aktív időbeli elhatárolások
311. Belföldi követelések (forintban)
325. Jegyzett, de még be nem fizetett tõke az anyavállalattól
332. Jegyzett, de még be nem fizetett tõke az egyéb részesedési viszonyban lévõ vállalkozástól
352. Beruházásokra adott elõlegek
358. Jegyzett, de még be nem fizetett tõke részesedési viszonyban nem lévõ vállalkozástól
3683. Import beszerzések áfája
3684. Adósok
3685. Barter ügylet elszámolási számla
3688. Ki nem emelt egyéb követelések
384. Elszámolási betétszámla
3853. Beruházásra elkülönített pénzeszközök
4. Források
411. Jegyzettõke
417. Értékelési tartalék
4442. Beruházási és fejlesztési hitelek devizában
448. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek
454. Szállítók
455. Beruházási szállítók
458. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben
459. Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévõ vállalkozással szemben
463. Költségvetési befizetési kötelezettségek
465. Vám- és pénzügyõrség elszámolási számla
466. Elõzetesen felszámított általános forgalmi adó
467. Fizetendõ általános forgalmi adó
469. Helyi adók elszámolási számla
479. Különféle rövid lejáratú egyéb kötelezettségek
4791. Biztosító intézetekkel szembeni kötelezettségek
4792. Hitelezõk
483. Halasztott bevételek
51-57. Költségek
511. Vásárolt anyagok költségei
522. Bérleti díjak
53. Egyéb szolgáltatások költségei
571. Terv szerinti értékcsökkenési leírás
582. Saját elõállítású eszközök aktivált értéke
861. Értékesített immateriális javak, tárgyi eszközök könyv szerinti értéke
866. Értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés
8692. Hiányzó, megsemmisült, állományból kivezetett immateriális javak, tárgyi eszközök könyv szerinti értéke
872. Fizetendõ kamatok és kamatjellegû ráfordítások
881. Társaságba bevitt eszközök nyilvántartás szerinti értéke
889. Egyéb vagyoncsökkenéssel járó rendkívüli ráfordítások
8891. Térítés nélkül átadott eszközök nyilvántartás szerinti értéke
8893. Elengedett követelés könyv szerinti értéke
961. Értékesített immateriális javak, tárgyi eszközök bevétele
9631. Káreseményekkel kapcsolatosan kapott bevételek
968. Biztosító által visszaigazolt kártérítés összege
981. Társaságba bevitt eszközök létesítõ okiratban meghatározott értéke
989. Egyéb vagyonnövekedéssel járó rendkívüli bevételek
9893. Hitelezõ által elengedett kötelezettség értéke

Tárgyi eszközök könyvelése

vételár + felár T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
engedmény T 455 K 161
kapcsolódó ráfordítások T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
vámterhek T 161 K 455
import áfa (vételár + vámterhek) T 3683 K 465
előleg beruházásra T 352 K 3853
jutalék, elbírálási díj T 161 K 3853
alapozás, szerelés számla szerint T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
saját alapozás T 161 K 582
belső áfák (levonható és fizetendő - alapja a közvetlen önköltség) T 466 K 467
illeték, adók T 161 K 469 helyi, 463 központi
le nem vonható áfa (személygépkocsi vásárlás) T 161 K 455
kamatfizetés aktiválásig (hitel, kölcsön) T 161 K 384
kamatfizetés aktiválás után T 872 K 384
kapott kamat aktiválásig T 3853 K 161
kapott kamat aktiválás után T K
biztosítási díj aktiválásig T 161 K 4791, 384
biztosítási díj aktiválás után T 53 K 384
devizás hitel árfolyam vesztesége aktiválásig T 161 K 4442
tervezési költség T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
építési, előkészítési munkák T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
tartozékok aktiválásig T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
tartozékok aktiválás után T 21-22 K 454
levonható áfa T 466 K 455
eszközértéket növelő munkák ellenértéke T 161 K 455
tartozékok aktiválásig T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
bérleti jog vásárlás ingatlannal együtt T 161 K 455
levonható áfa T 466 K 455
felhasználás előtt kapott kamat az elkülönített betét után T 3853 K 161
devizahitel, kölcsön árfolyamnyeresége T 4442 K 161
aktiválás T K 161
Próbaüzemelés alatt előállított termék
a. felmerült költségek T 51-57 K 1-4
b. elkészült termékek raktárra vétele T 251 K 581
c. beruházás értékét csökkentő tétel T 582 K 161
Saját rezsis beruházás
a. felmerült költségek elszámolása T 51-57 K 1, 2, 3, 4
b. beruházás ráfordítás aktiválása közvetlen önköltségen T 161 K 582
c. belső áfák (levonható és fizetendő - alapja a közvetlen önköltség) T 466 K 467
d. aktiválás T K 161
e. kerekítés felfelé T 161 K 989
e. kerekítés lefelé T 889 K 161
Apportként történő átvétel
a. állománybavétel T 12-15, 161 K 358, 325, 332
b. cégbírósági bejegyzés után T 358 K 411
c. áfa előírása T 466 K 458, 459, 479
d. áfa átutalása T 4792 K 384
Térítés nélküli átvétel, ajándék, többlet
a. állományba vétel forgalmi értéken T 12-15, 161 K 989
b. vagyonátruházási illeték T 161 K 479
c. egyéb beruházás ráfordítás T 161 K 455
d. levonható áfa T 466 K 455
e. aktiválás T 12-15 K 161
f. passzív időbeli elhatárolás T 989 K 483
g. időszakonként elszámolt értékcsökkenési leírás T 571 K 129
h. passziv időbeli elhatárolás (ekkor jelenik meg rendkívüli bevételként) T 483 K 989
Értékesítés
a. bruttó érték kivezetése (mindig kell) T 861 K 12-15
b. terv szerinti értékcsökkenés kivezetése (mindig kell) T 139 K 861
c. terven felüli értékcsökkenés kivezetése T 138 K 861
d. értékhelyesbítés kivezetése T 417 K 137
e. eladás nettó árbevétele T 311 K 961
f. fizetendő áfa T 311 K 467
Apportként történő átadás
a. bruttó érték kivezetése T 881 K 12-15
b. tervezett értékcsökkenés kivezetése T 129 K 881
c. társasági szerződés szerinti érték kivezetése T 3688 K 981
d. áthárított áfa T 3684 K 467
e. vállalt áfa T 881 K 467
f. cégbejegyzés T 17 K 3688
Térítés nélküli átadás
a. bruttó érték kivezetése T 8891 K 141
b. tervezett értékcsökkenés kivezetése T 149 K 8891
c. terven felüli értékcsökkenés kivezetése T 148 K 8891
d. áthárított áfa T 3684 K 467
e. vállalt áfa T 8891 K 467
Selejtezés
a. hulladék készletrevétele T 227 K 142
b. nettó hulladék terven felüli értékcsökkenésként T 8692 K 118
c. tervezett értékcsökkenés átvezetése tárgyi eszköz számára T 149 K 142
d. terven felüli értékcsökkenés átvezetése T 148 K 142
e. térítés előírása T 3685 K 968
f. a biztosító térít T 384 K 3685
g. a biztosító azonnal fizet T 384 K 9631
Lízingelt tárgyi eszköz
a. számla szerint (hosszú lejáratú kötelezettség) T 161 K 448
b. levonható áfa (rövid lejáratú kötelezettség) T 466 K 479
c. aktiválás T 13-14 K 161
d. áfát megfizetjük T 448 K 384
e. lízingdíj törlesztése T 448 K 384
f. kamatfizetés T 872 K 384
Bérbevett tárgyi eszköz (nincs állománynövekedés)
a. költséget kell elszámolni T 522 K 454
b. levonható áfa T 466 K 454
Anyag, árukészlet tárgyi eszközzé sorolása
a. átvétel beruházásként T 161 K 21-22, 26-28
b. aktiválás T 13-14 K 161
c. értékcsökkenés pótlólagos elszámolása T 571 K 139, 149
d. ha már használatban volt T 161 K 511
Követelés fejében átvett tárgyi eszköz
a. bruttó érték elszámolása T 161 K 455
b. követelés csökkenés elszámolása T 455 K 311
c. különbözet leírható veszteségként T 8893 K 311
d. különbözet leírható nyereségként T 311 K 9893
e. ha megfizettük volna T 311 K 384
Hiány (nincs hulladék elszámolás)
a. nettó terven felüli értékcsökkenésként T 8692 K 138
b. tervezett értékcsökkenés kivezetése T 139 K 131
c. terven felüli értékcsökkenés kivezetése T 866 K 131

aktuális

piaci értékének és a könyvszerinti értékének pozitív különbözetét

mutatja amennyiben a vállalkozás él a felértékelés lehetőségével

Találatok: 147630