A ’90-es évek első felének legnagyobb traumát kiváltó szociális komponense a foglalkoztatás alacsony szintje, és a munkanélküliség egyre növekvő mértéke volt.
Erősödött az a felismerés, hogy a gazdaság további növekedése nem választható el a foglalkoztatási probléma megoldásától. Szükségesnek és hasznosnak ítélték az egyeztetett, közös fellépés kényszerítő és támogató erejét. Kialakult a megoldás, hogy meg kell fogalmazni közösségi szintű célokat, a foglalkoztatáspolitikát a közösségi politikák előterébe kell helyezni, de ez nem lehet kötelező direktíva, hanem csak egy egyeztető, közös célokat megfogalmazó rendszer. Ugyanakkor azt is elfogadták, hogy a pusztán politikai akarat-közlésnél többre van szükség.
Első lépés volt, hogy az Európai Tanács 1993. júniusában, Koppenhágában tartott ülésén felkérte az Európa Bizottságot egy Fehér Könyv elkészítésére.
Fehér Könyv a foglalkoztatáspolitikáról (Növekedés, versenyképesség, foglalkoztatás – 1993)
Az EU előtt álló nagy kihívás lényege, hogy hogyan egyeztethető össze és formálható egységes stratégiává a címében szereplő három tényező.
A gazdasági probléma épp úgy feltételezi a foglalkoztatottság szintjének növelését, mint ahogy a szociális probléma feltételezi a gazdaság részvételét annak megoldásában. A dokumentum kiáll a hagyományos európai értékek mellett, és azzal akarja megteremteni saját versenyképességét.
Az aktív szolidaritás, különböző dimenziókban kell, hogy megjelenjen:
- a foglalkoztatottak és munkanélküliek között
- a különböző generációk között
- a prosperáló és a nehézségekkel küzdő, szegény régiók között
- a társadalmi kirekesztés, a szegénység elleni harcban
Az elképzelés annyiban hatásosnak bizonyult, hogy sikeresen formálta a közösség és a tagállamok foglalkoztatáspolitikai gondolkodásmódját.
Az Egyesült Államok gyakorlatából vett ötletek közül legfontosabbak, amelyek a közvetett munkaerő-költségek csökkentését, a külső és belső munkaerő-piaci rugalmasság fokozását, az aktív eszközök elterjesztését segítik elő. A Japán modell hatását leginkább az oktatás, a képzés, az egész életen át tartó tanulás prioritásai érzékeltetik.
Az Esseni Prioritások (1994)
Az Európai Tanács 1994 decemberében Essenben egy Integrált Foglalkoztatási Stratégiát fogadtak el. Továbbfejlesztette a Fehér Könyvben megfogalmazott célokat és törekvéseket.
A Bizottság felhívta a tagállamokat, hogy az esseni irányelveket magukban foglaló, középtávú foglalkoztatási programokat dolgozzanak ki.
Az Amszterdami Szerződés (1997)
Az Amszterdami Szerződés a foglalkoztatáspolitikát már egyes számú prioritásként kezelte, és ennek megfelelően módosította a Római és az Európai Unióról szóló Szerződéseket.
Ezzel:
- az Európai Unió célkitűzéseinek felsorolásába bekerült a magas szintű foglalkoztatás
- a Közösség új, specifikus feladata lett az összehangolt foglalkoztatási stratégia kidolgozása, és ennek megvalósítása érdekében
- a tagállamok foglalkozáspolitikái közötti koordináció elősegítése
Az Amszterdami Szerződés kimondja, hogy összehangolt foglalkoztatási stratégia kifejlesztésére törekszik, a munkaadók és munkavállalók bevonásával támogatják a foglalkoztatást, és ösztönzi és támogatja a tagországok közötti együttműködést, és ha szükséges, kiegészíti azok tevékenységét.
Ezzel a nemzeti foglalkoztatáspolitikák koordinációja, és lényegében a foglalkoztatáspolitika is a Közösség politikái közé került.
Az Amszterdamban meghatározott önálló foglalkoztatási fejezetből különösen a következőket érdemes kiemelni:
- a tagállamok és a Közösség együttesen összehangolt foglalkoztatási stratégiát alakítanak ki
- a foglalkoztatáspolitikáért a fő felelősséget a tagállamok viselik
- a közösségi politikák minden területén figyelembe kell venni a foglalkoztatásra gyakorolt hatásokat
- a szerződés megteremti a foglalkoztatáspolitika közösségi kereteit, a koordinációs mechanizmusok kialakítását
- a szerződés megteremtette a foglalkoztatást ösztönző rendszer jogi alapjait
- a szerződés létrehozta a Foglalkoztatási Bizottságot – a Tanács az egyes tagállamok és a Bizottság 2-2 képviselőjéből álló testület, és feladata a foglalkoztatáspolitikák koordinálásának elősegítése
- legfontosabb pénzügyi forrása az Európai Szociális Alap (ESZA), melynek támogatási irányai: aktív munkerő-piaci politika, a társadalmi beilleszkedés elősegítése, az egész életen át tartó tanulás és a szakképzési rendszerek támogatása
A luxemburgi foglalkoztatási csúcs (1997)
Luxemburgban döntenek az 1998-ra vonatkozó foglalkoztatási irányvonalakról. Ebben egy közösségi foglalkoztatáspolitika fogalmazódik meg, melynek megvalósítása ugyanakkor a tagállamok feladata. A tagállamoknak kell olyan nemzeti Foglalkoztatási Akcióterveket kialakítaniuk, amelyek figyelembe veszik és aktualizálják a közösségi irányvonalakat.
A cardiffi csúcs (1998)
Ezen a csúcstalálkozón már sor került a Luxemburgban elfogadott elvek alapján elkészített Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervek értékelésére. Ezt követően rendszeressé vált évről évre. Megállapodás született arról, hogy az Európai Szociális Alap támogatása egyértelműen a Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervek végrehajtásához kapcsolódjon.
A bécsi csúcs (1998)
1998 decemberében az állam- és kormányfők bécsi ülésén üdvözölték a gyors előrehaladást. Az irányvonalakat 22-re növelték, és további részeket fűztek – esélyegyenlőség, és új célként fogalmazták meg az életen át tartó tanulást.
A kölni csúcs – az Európai Foglalkoztatási Paktum (1999)
Az Európai Tanács 1999. júniusi ülésén „Növekedés, foglalkoztatás, versenyképesség és fenntartható fejlődés” cím alatt fogadták el az Európai Foglalkoztatási Paktumot (EEP).
Az EEP az alábbi három pillér hosszú távú összekapcsolására épít:
- a gazdaságpolitikai koordináció és a bérfejlesztés, valamint a fiskális és monetáris politikák kölcsönhatásának javítása (ún. kölni folyamat)
- foglalkoztatási stratégia továbbfejlesztése és hatékony végrehajtása (luxemburgi folyamat)
- a versenyképesség növelését célzó strukturális reformok folytatása és megerősítése (cardiffi folyamat)
A da Feira-i csúcs (2000)
Az Európai Tanács 2000. júniusi, Santa Maria da Feira-i ülésén felszólította a szociális partnereket, hogy a foglalkoztatáspolitikai irányvonalak meghatározása, megvalósítása és értékelése során erősebb szerepet vállaljanak a foglalkoztatási ráta növelésére koncentrálva.
A tagállamoknak a foglalkoztatáspolitikai irányvonalak adaptálásánál figyelembe kellett venniük a regionális adottságokat, minden esetben azt is mérlegelve, hogy érvényesüljenek a nemzeti célok és az egyenlő elbánás elve. Szükséges, hogy mindezt a pénzügyi források is alátámasszák.
Az oldal tartalmát részletesen ld. László Gyula: Munkaerő-piaci politikák, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs 2007.