{autotoc}

Európai Parlament

Az Európai Parlament az unió állampolgárai által közvetlenül választott képviselő-testület, amelynek fő feladata, az unió állampolgárainak érdekeit képviselje a közösségi döntéshozatalban. A parlamentet a tanács melletti társdöntéshozó, társjogalkotó szerv. A tanáccsal közösen fogadja el az EU költségvetését is. A parlament felügyeleti jogkört gyakorol a bizottság tevékenységének jelentős része fölött. A bizottság beszámolási kötelezettséggel bír a parlament felé. A parlament két és félévente tagjai közül titkos szavazással, a képviselők abszolút többségével választja meg elnökét. Az elnökválasztással egy időben, a képviselők maguk közül titkos szavazással 14 alelnököt is választanak. Az elnököt és az alelnököket a politikai csoportok jelölései alapján választják. Az ún. Elnökök konferenciája, valamint az ún. Büró (bureau) határozzák meg a működés kereteit, szervezik a parlament feladatait. A büró foglalkozik az ülések menedzselése mellett a parlamentet érintő szervezeti, pénzügyi, adminisztratív ügyekkel. A parlamentnek jelenleg 22 bizottsága van, amelyek azokkal a területekkel foglalkoznak, ahol az európai unió hatáskörökkel rendelkezik.

Az európai parlament szakbizottságai: külügy, foglalkoztatás, szociális ügyek, kultúra és oktatás, bel- és igazságügy, stb.

A parlament munkarendje: hivatalos székhelye Strasbourg, ugyanakkor fontos szereppel bír Brüsszel és Luxemburg is, háromközpontú intézmény, amely helyszínei között megosztva folytatja munkáját. Havonta 1 alkalommal ülésezik, általában egyhetes ülésszakokban, 4 hetes ritmusú periódusokra felosztva végzi munkáját (1 plenáris hét, 2 bizottsági hét, 1 frakció hét).

Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közösségi érdekeket képviselő, szupranacionális (nemzetek feletti) intézmény. Döntés előkészítő és javaslattevő szerv, amely bizonyos esetekben ellenőrző, képviseleti, döntéshozó és végrehajtó feladatokat is ellát. A Bizottság kormányszerűen működő intézmény, mivel élén egy politikai testület áll, amelynek tagjai között a feladatok szakterületenként felosztottak. A Bizottság székhelye Brüsszel.

A Bizottság tagjai: jelenleg 27 tagja van, ők az ún. biztosok. A bizottságnak egy elnöke és két alelnöke van. A tanács minősített többséggel jelöli ki a Bizottság elnökét. A Tanács kizárólag a Bizottság javaslata alapján alkothat jogszabályt. Szerepet játszhat a jogszabályok végrehajtásában.

Miniszterek tanácsa

A miniszterek tanácsa az EU elsődleges döntéshozó, jogalkotó szerve. Egyben a tagállamok érdekképviseleti intézménye, ahol megjelennek a tagállamok álláspontjai. Tagjai a tagállamok az adott témáért felelős miniszterei (8 szektorális tanács). Szokás miniszterek tanácsaként is emlegetni. A tanács székhelye Brüsszel, meghatározott időben (4., 6., 10. hóban) Luxemburg. A tanács munkáját a tanács apparátusa, a főtitkárság, a coreper és a munkacsoportok segítik. A tanács munkáját előkészítő testület, az ún. Coreper, az állandó képviselők bizottsága, feladata, hogy megpróbálják a tagállami álláspontokat közelíteni.

Európai Tanács

Az Európai Tanács az EU állam- és kormányfőinek testülete, a tagállamok vezetőinek fóruma. Az unió csúcsszerveként működik. Az európai tanácsnak évente legalább kétszer össze kell ülnie. Az Európai Tanács nagy horderejű, stratégiai kérdésekben dönt, valamint lefekteti az EU számára a követendő általános politikai irányvonalakat.

A soros elnökség intézménye: a tanács elnöki tisztségét félévenként felváltva tölti be egy-egy tagállam. A soros elnök tagállam hívja össze a tanácsot, meghatározó szerepe van a napirend összeállításában és a szavazás előkészítésében és alá írja az elfogadott aktusokat. A nizzai szerződés a minősített többség alá kerülő területek számát bővítette, valamint meghatározta, hogy a 27 tagú unióban mely tagállam mekkora szavazati súllyal rendelkezik. A 27 tagú tanácsban 345 szavazati súly illeti meg a tagállamokat, melyből 255 szükséges a minősített többséghez. Egy javaslat blokkolásához 91 szavazatra van szükség (blokkoló kisebbség).

Európai Bíróság

Az Európai Bíróság luxemburgi székhelyű.

Feladata: biztosítja a közösségi jog egységes értelmezését, alkalmazzák és védjék minden tagállamban, továbbá biztosítja az EU intézményeinek jogszerű működését. Felügyeli a közösségi jog betartását, továbbá ellenőrzi és biztosítja, hogy az EU különböző intézményei a szerződésekben lefektetett hatásköreik szerint járjanak el. A bíróság illetékességébe tartozik, hogy a tagállamok vagy a közösség által megkötni szándékozott nemzetközi egyezmények, szerződések előtt véleményt adjon ki azok közösségi joghoz való viszonyáról.

A bíróság összetétele: tagállamonként 1, azaz 27 bíróból áll, akik megújítható 6 éves időszakra töltik be tisztségüket. Minden 3 évben a Bíróág felét, leváltják, illetve újraválasztják. A Bíróság munkáját 8 főtanácsnok segíti, akiknek kinevezése és státusza a bírákéhoz hasonló. A főtanácsnokok feladata, hogy a Bíróság számára összefoglalókat készítsenek a soron lévő jogesetek állásáról.

Európai Számvevőszék

Az Európai Számvevőszék ellenőrzi az EU költségvetésének felhasználását. Vizsgálatairól éves jelentést készít. Tanácsadó funkciót tölt be, 27 tagból áll. A tagokat minősített többséggel nevezik ki megújítható hatéves periódusra. Tagjai maguk közül választanak elnököt (mandátuma 3 év). E testület jelent garanciát arra, hogy a közösségi pénzek elköltése számviteli, adminisztratív és morális szempontból felelősségteljesen történik. Székhelye: Luxemburg.